Tanulás

 

learning_sleepSzeptember óta ismét a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán tanulok. Ugyan 2003-ban már elvégeztem 1,5 évet. Mivel néhány tantárgy csoportosítása átalakult, ezért ismét elsős vagyok. 🙂

Az első félévi vizsgáknál tartunk. 2 vizsgám van még hátra, a szanszkrit és az Ájurvéda. Mind a kettő elég magolós. És most ismételten megerősödik bennem az, hogy utálok vizsgázni és vizsgákra tanulni. Úgyhogy részvétem minden diáknak. Együttérzek velük…

Öt ember, öt könyv

McDas meginvitálát, hogy vegyek részt egy könyves játékban. A játék lényege, hogy írd le a 2008-ban olvasott 5 legfontosabb könyvet. Azután pedig invitálj meg másik 5 embert, akinek ugyanezt a kérdést teszed fel.

Persze egy könyvkiadóként nehéz kérdés, hogy mit is írjak ide 🙂

Szóval az én 2008-as listám:

  1. Sivarama Swami: Suddha Bhakti Cintamani
  2. Gaura Krisna Dász: Jóga tiszta forrásból (még nem fejeztem be)
  3. Steven R Covey: A kiemelkedően sikeres emberek  7 szokása (ezt már sokadjára olvastam újra)
  4. Timothy  Ferriss: 4 órás munkahét
  5. Rhonda Abrams: The Successful Business Plan

A játék szabályok pedig:

  1. Írd le annak az öt könyvnek a címét, amit 2008-ban olvastál.
  2. Nevezz meg öt embert, és értesítsd őket.
  3. Linkelj vissza erre a bejegyzésre (pl. ezzel: http://href.hu/x/7slz)

Az 5 szerencsés pedig, akiket választottam:

Apuska, Jamjar lady, Ksatriya, Kisdobos, Kréta

Ennek a játéknak a keresztbelinkeléseken túl az másik haszna, hogy ráébresszen arra, hogy mennyit olvastunk. És talán ez inspirál arra, hogy ismét könyveket vegyünk a kezünkbe.

Kérdés

Néhány napja Midani Nizár hozzászólt a blogomhoz:

“Téged mi vezetett el ahhoz, hogy Krisna tudatú hívő legyél? Te választottad Krisnát, vagy Krisna választott téged, vagy mindkettő egyszerre? Kinek javasolnád azt, hogy legyen Krisna hívő? Hogyan tekintenek a krisna hívők Krisztusra? Mit kaphatok a Krisna hívőkhöz való csatlakozással, amit a többi vallástól nem? Tudom, sokat kérdeztem egyszerre, de ha csak az utolsó kérdésemre kapok választ, nekem indulásnak az is megfelel, és előre is köszönöm szépen.”

1. Mi vezetett el ahhoz, hogy Krisna-hívő legyek?

Erről itt írtam korábban: http://mrd108.com/archives/2004/09/23/miert_lettem_krisnas

2. Kinek javasolnám, hogy Krisna-hívő legyen?

Mindenkinek. 🙂 Nekem nagyon bejött. Próbáld ki te is, aztán dönts! 🙂

3. Hogyan tekintenek a Krisna-hívők Krisztusra?

Krisztus Isten fia, Isten küldötte, aki az Isten iránti szeretetet hirdette. Ezért szent tanítóként tekintünk rá. Ha az ember összeveti a kereszténység és a Krisna-tudat tanításait, akkor sok hasonlóságot fedezhet fel bennük. Jelen vannak a kulturális, földrajzi különbözőségek jelen, de az alap tanításokban sok a hasonlóság.

4. Mit kaphatok a Krisna hithez való csatlakozással, amit a többi vallástól nem?

A Krisna-tudat minden hiteles vallást az Istenhez vezető útnak tekint. Az, hogy az ember ezek közül melyik utat követi rá van bízva. Egy hegyre többféleképpen is fel lehet jutni. Az ember fedezze fel, kutassa ezeket az utakat, és találja meg azt, amelyet a legközelebbinek érez magának, aztán kövesse azt.

Talán segít az, ha azt leírom, hogy én mit kaptam a Krisna-tudattól. Itt sok mindent felsorolhatnék, de két fontos dolgot szeretnék kiemelni:

-Holisztikus élet- és világszemléletet. A világot nem apró részleteiben látom, hanem teljes egészében. A tudományok manapság egyre kisebb egységeket próbálnak megérteni, de sokszor elveszítik a teljes képet, a lényeget. Ahogy Szent-Györgyi Albert is mondta: “Az élet titkát kutatva az atomoknál és elektronoknál kötöttem ki, amelyekben egyáltalán nincs élet. Valahol útközben kiszaladt az élet az ujjaim közül. Ezért most, idős fejjel, újra átgondolom a lépéseimet.”

-Holisztikus életmódot: A Krisna-tudat nem csak egy vallás, filozófia, hanem egy komplex életmódot, életvitelt is kínál a gyakorlójának. A filozófia, a kultúra, az étkezés, a táncművészet, az építészet, orvoslás, stb. mind szerves egységet alkot, és mindegyik középpontjában Krisna áll. Szóval, a Krisna-tudat nem csak a vallásom, hanem az életem is.

Emellett egy olyan közösséget találtam, ahol életre szóló barátságok születtek, ahol jól érzem magam.

Remélem, sikerült megválaszolnom a kérdéseidet. 🙂