Manorama naplója

Az isztambuli látogatásom célja nem a turisztikai látványosságok megtekintése (ez inkább csak természetes velejárója), hanem a könyvkiadással kapcsolatos információk gyűjtése. Voltam már több könyvesboltban, megnézni, hogy milyenek. Az egyik feltűnő dolog az volt, hogy sok könyv van, de minden témából csak valamennyi. A vásárló meg van védve, hogy egy témában ne kelljen túl sok könyvvel találkoznia. Nem tudom, hogy tudatosan csinálják ezt, és szűrik-e a könyveket, de egy szempontból tetszett. Másik szempontból kifejezte azt, hogy nehéz bekerülni a helyi könyvpiacra.
A legjobb az lenne, hogy a világ többi részén bevált módon, a könyvosztóink keresnék meg az embereket a házuknál, az utcákon. Sajnos ez itt nem lehetséges. Az iszlám szinte kizárólagossága miatt még a keresztény misszionáriusokat sem szeretik. Szóval ez a terület kizárva. A könyvesboltba való bekerülés nehéz, de ott amúgy sem fogyna olyan sok ezekből a könyvekből. Nem az átlag bestsellerek, mint általában a vallásos témával foglalkozó könyvek. Persze megpróbálunk ezen a téren néhány kapcsolatot kiépíteni, de valószínű, hogy nem lesz ez a fő csatornánk.
Jó lenne, ha lenne egy éttermünk. A helyiek nagyon szeretnek enni, de a vegetáriánus étkezésnek nincs nagy kultúrája. Ezért hiányt pótolnánk ezzel. Ehhez viszont sok-sok bhakta kellene, ami itt nincs.
Reggel gondolkoztam, hogy fel kellene mérni, hogy mekkora itt az indiai populáció, de gyanítom, hogy nem olyan nagy. Ötletelünk, gondolkozunk. Megoldás egyelőre nincs, de láthatjátok, hogy nem egyszerű a misszionárius munka.
Most megyünk a kiadóhoz. Tárgyalni.

Megérkeztem Törökországba. A repülőutam jó volt. Megkaptam a kávém is. Ugyan nem rendeltem, de s mellettem ülő nő igen. S végül az ölemben landolt. Szegény utaskísérő nagyon izgult és sopánkodott. De végül túléltem. És most, mosás után, már nem is látszik.
Egy hotelben szállok meg a Taksim téren. Elég intenzív ott az élet. A szobám ennek ellenére elég csöndes. Az első benyomásaim pozitívak a városról. Kicsit kelet, kicsit nyugat. Folyt köv.

Nemsokára indulunk. Még nem tudom mire számítsak, mert még sosem volt kint. Szerintem biztos lesz majd valami internet kávéző, ahonnan majd tudok blogolni. Nem szoktam nagyon utazáskor izgulni, de most izgulok egy kicsit. Sebaj, majd elmúlik.

A budapesti templomban a folyosókon mindig szól a hangszórókból valamilyen zene. Általában Srila Prabhupadától (a bal oldali blog rádióban találtok belőle). Most itt ülök a szobában és ide is behallatszik a bhajan. Az egész napos fárasztó gyűlés után nagyon kellemes hallgatni. A lelkiség mellett nyugalmat is áraszt.

Kicsit intenzívek a napok. Ma még lesz néhány gyűlésem, mert a következő két napban Budapesten lesznek gyűlések, majd pedig megyün Törökországba. Még sosem voltam ott. Azt mondják, hogy nagyjából olyan, mint Budapest. Kíváncsi vagyok. Most készítjük elő a tárgyalást néhány kinti könyvkiadóval, hogyan tudnánk az ő terjesztési csatornáikban részt venni. Nem egyszerű, mert a könyvpiacon mindig elég kiélezett a verseny. De remélem, azért szeretni fogják a könyveinket.