A böjt vége

A böjtöt egész jól bírtam. Estére már az éhségem is elmúlt. Kb 10 körül lefeküdtem, de éreztem, hogy valami nem stimmel. Igazam volt. Azt álmodtam, hogy migrénem van, s hajnali 1 órakor arra ébredtem, hogy tényleg migrénem van. Rá lehet fogni, hogy ez a szokásos méregtelenítési folyamat, sajnos ez nem csak egy fejfájás volt. Minden szökőévben szokott csak előjönni. Az okát nem igazán lehet tudni. Egy másik bhaktának is szokott ilyenje lenni, neki gyakrabban. Az orvosok nem találtak nála semmit problémát. Szóval úgy látszik nincs magyarázat. Csak annyi, hogy karma.
Az egész procedúra a látás megromlásával kezdődik, mintha a szemem egyik oldalán valami elkezdene vibrálni (neonszerűen), majd nem látok rendesen. Ez eltart egy 10-20 percig, aztán elmúlik. Ezután jön ez a borzasztó migrén. Ami jónéhány óráig eltart. Ez volt most, de az egész a lefekvés után történt. Bevettem egy fájdalomcsillapítót, az segített. 3 körül el is aludtam, fél hétkor felkeltem, mentem a templomba.

Kitartás

Ekadasi van, böjtnap. Nem újdonság, mert Krisnáséknál minden második héten van ilyen nap. A mai azért kiemelten fontos, mert, ha az ember nem tartotta be valamelyik Ekadasit az évben, akkor a mai napi „pótolja” azt. Ez nagyon jó lehetőség, hogy szembesüljünk azzal, hogy mennyire tudjuk kontrollálni magunkat. Általában ilyenkor minden bhakta koplal, szárazböjtöt tart, azaz nem eszik és nem iszik semmit. Van, akinek könnyen megy, van, akinek nehezen. Nekem eddig minden simán ment. Most kezd az elmém vágyakozni valami ennivalóra, de kihagyom. Mert, amikor az ember ilyenkor eszik, utána látja be, hogy igazából nem ért annyit az egész. Szóval kitartást a bhakta olvasóknak. Már nem sok van hátra… 🙂

Török könyvkiadás

Úgy néz ki, hogy a Lál kiadó is részt vesz a török könyvek kiadásában. Ez nagyon szép misszionárius munka. Gaura Sakti prabhu a blogjában már többször írt erről a témáról. Maharaja megkérte, hogy segítsen a törökországi prédikálásban. Ő meg mivel mindig együtt dolgozunk, megkért, hogy segítsek. Momentán a könyvkiadásban. 15-én kimegyek Isztambulba néhány napra, megnézni, hogy milyen a könyvkiadás helyzete, illetve ismerkedni egy kicsit a kultúrával. A Bhagavad-gita lesz az első könyv, amin most dolgozunk. 🙂

Comment 2

Úgy néz ki, hogy visszaállították, de a font készlet nem jó. A Radharadya prabhu, aki az oldalt programozta, még két hétif nincs itthon. Ha hazajött kijavítjuk, illetve áttérek a statgépes comment rendszerre (bár, még nem volt egyértelmű, hogy beindult-e)

Esküvő

Mint említettem, tegnap egy (illetve kettő) esküvőt is celebráltunk Krisna-völgyben. Nagyon szép rendezvény volt, sok kedves családtaggal, ismerőssel. (Kb 300-400 vendég jött el.) Az ültetésben segítettem egy kicsit, mivel (szerintem) ez az egyik legnagyobb kihívás az esküvőkön. A kiadós zápor csak még emlékezetesebbé tette a színvonalas programot.
Minden asztalhoz néhány bhakta is csatlakozott, akik a vendégekkel beszélgettek. Én egy orvosi (3 orvos család) asztalhoz ültem, és jól éreztem magam – remélem ők is. 🙂

Két kép az esküvőről:

A templomba vonulnak a párok

radha Krisna prabhu és ani