Adományozz a Haiti áldozatok ellátására

A Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete (ISKCON) is összefogást sürget és segítséget nyújt a földrengés áldozatainak. A Karib-tengeri országban január 12-én nagy erejű földrengés történt. A halálos áldozatok száma “jelentősen meghaladhatja a százezret” – közölte szerdán a Jean-Max Bellerive, a szigetország miniszterelnöke. Haiti fővárosa, Port-au-Prince romokban hever. Ezrek lehetnek még az összedőlt épületek alatt. Az országban szolgálatot teljesítő ENSZ- békefenntartók segítenek a helyi lakosoknak az áldozatok felkutatásában. A fővárosban változatlanul káosz uralkodik, távközlési kapcsolat híján a helyi hatóságok nem képesek megszervezni a mentési munkálatokat. A helyi lakosok az utcán hagyják heverni a holttesteket, áldozatok teteme látható szerte a fővárosban. Nincs élelmiszer, ivóvíz és orvosság. Az ENSZ becslése szerint a földrengés által érintett térségben közel 3,3 millió ember él.

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége vezetősége gyors döntést hozott és elkezdte a segélyakció szervezését Magyarországról Haiti számára. Minden olyan állampolgár, aki szeretné adományával támogatni segélyakciónkat, a következő – külön erre a célra létrehozott – bankszámlán megteheti ezt:

MKTHK
10201006-50280757-00000000

Köszönjük felajánlását!

További infomrációk: http://osszetelt.freeblog.hu

Olvasmány

Néhány érdekes cikk:

  • Az Avatár film egy bhakta szemszögéből 1. rész, 2. rész (Gauranga prabhu írása)
  • Kripamoya prabhu írása – szintén az Avatár filmről
  • Egy másik bhakta cikke az Avatárról egy Ausztrál újságban
  • A Koppenhágai klíma találkozón a harinámozó bhaktákat a rendőrség letartóztatta. Eközben Radha Krishna prabhu Krisna-völgyről tartott bent előadást. 🙂 Krisna-lila mataji írása (angol)
  • Ki az ökotáriánus? Egy új fogalom születése. Cikk az öko-völgy oldalán.

Mit tehetünk a földrengés áldozataiért?

Biztosan mindenki hallott már a Haitin történt 7,3-as erősségű földrengésről. A beszámolók legalább 100.000 halottról szólnak. Erről több helyen olvashattunk, de ha ránézünk az index főoldalára, akkor már alig lehet látni ezt a hírt. Ennyi lenne ez a dolog? A világ eseményei felgyorsultak. Jön egy hír, de mivel ez annyira távol van tőlünk, ezért próbáljuk gyorsan elfelejteni.

Persze ezt nem olyan könnyű elfelejteni. Az emberben benne mozog, hogy ez velünk is megtörténhet. Mondjuk mi lenne, ha Budapestet érné egy ilyen csapás? Mi lenne, ha a mi rokonaink miatt kellene aggódnunk? Mi lenne, ha a mi lakásaink omlanának szét? Vagy 100 000 ember itt halt volna meg? Nehéz ezt elképzelni. Talán lehetetlen is.

Az egyházi vezetés reggel tartott egy válsággyűlést arról, hogyan tudnánk mi is segíteni az áldozatoknak?  A hírekben arról lehet hallani, hogy vízre és ételre van most a legnagyobb szükség. Egy csapatot állítottunk össze, akik kimennének és ételt osztanak. Amikor erről beszéltünk nagyon erős késztetést éreztem arra, hogy én is menjek és részt vegyek ebben. A gyűlés többi résztvevőjén is éreztem, hogy szinte azonnal indulnának és próbálnának segíteni a bajba jutottakon. Persze nem tud mindenki kimenni. De várhatóan egy 3 fős csapatot indítunk Caitanya prabhu vezetésével. Róla hallhattatok már korábban, hiszen a Cunami után több hetet töltött kint és osztott ételt a rászorulóknak.

Szóval, mit tehetünk a földrengés áldozataiért?

Ha tudsz, menj ki te is és segíts amiben tudsz.

Ha nem tudsz kimenni, akkor adományozz azoknak a szervezeteknek, akik a segítésben részt vesznek. Mint például a mi kezdeményezésünk is.

De, ha ez sem megy, akkor egy mondj el egy imát az áldozatokért.

A  kezdeményezésünkről az alábbi linken olvashatsz majd rendszeresen.

http://osszetelt.freeblog.hu

Ha szeretnél adományozni, akkor hamarosan a fenti linken kaphatsz még információt, illetve én is írok majd erről az oldalon.

Megbocsátott a pápa és Berlusconi is

Silvio Berlusconi, Olaszország miniszterelnöke, megbocsátott a támadójának. Decemberben egy zavart elmeállapotú férfi a milánói, fémből készült dóm szobrával arcon dobta.

Ugyanezt tette a pápa is. A karácsonyi szent mise kezdetekor egy hívő, egy korlátot átugorva próbálta megérinteni. Megragadta a pápa ruháját, aki elesett.

Mindketten bejelentették a sajtónak, hogy megbocsátanak a támadójuknak.

Az emberi ösztön arra sarkall bennünket, hogy támadás esetén azonnal vissza támadjunk. Szemet szemért, fogat fogért. Szinte minden fejlett civilizáció egyik alaptétele, hogy bocsássunk meg annak aki bántott bennünket – akár testileg, akár érzelmileg. Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.

Bocsi, bocsánat
Szóval a pápa és Berlusconi után már csak mi vagyunk hátra. Itt az ideje, hogy megbocsássunk azoknak, akik bántottak vagy megsértettek bennünket.

Govinda Vega Sarok

Az egyik korábbi bejegyzésemben írtam, hogy megnyílt a Govinda Vega Sarok. Ez a második éttermünk Budapest belvárosában. Erről két okból is hírt adtam. Az egyik, hogy fontosnak találom, hogy tudjatok egy újabb, budapesti vegetáriánus étteremről. Sajnos kevés vega hely van.

A másik ok pedig az, hogy a felügyeletem alá kerültek ezek az éttermeink. Tavaly májusában kaptam meg ezt a feladatot és a Hajdú Balázs prabhuval és Goura Kirtana prabhuval, illetve most a Lilavatara prabhuval csináljuk. Ennek a munkának az ereménye, hogy október végén megnyílt ez a 2. étterem. Az egyik támogatónk, Attila prabhu befektetésével jöhetett ez létre. Ezt most itt is megköszönöm neki. 🙂

A válság közepette általában bezárni szoktak az éttermek, de Krisna kegyéből úgy tűnik, hogy ez a hely elég jól megy. Sőt az első hónapban, amikor nem szoktak még az éttermek jól működni, akkor is komoly vendégszámot értünk már el. Persze ez biztosan annak is köszönhető, hogy a megnyitón közel 200 bhakta is részt vett és áldásaikat adták, hogy az étterem sikeres legyen. 🙂

Az egyik leginspirálóbb része az új szolgálatomnak, hogy egy nagyon lelkes csapatot sikerült kialakítani, és összességében kb 30 bhakta dolgozik ebben a projektben.

Az energiám komoly részét a Govindával töltöm. Ennek az egyik része az étterem, de sok más tevékenységet is magában takar. Erről majd később. De nagyon lelkes vagyok erre a feladatra. 🙂

Ha erre jártok, szeretettel várunk benneteket. A címe: 1053 Budapest, Papnövelde u. 1. www.govinda.hu

Erről is feltöltöttem néhány képet, amit itt nézhettek meg.