Manorama naplója

Tegnap, ugyan máshogy terveztem, de Budapestre kellett mennem Gaura Sakti prabhuval és a 2 orvosunkkal, hogy megbeszéljük egy jövőbeni, egészségház projekt lehetőségeit egy budapesti bhakta orvossal. Estére értünk haza.
Ma pedig meglátogatom a nővéreméket Békés megyében, Dévaványán. Este 6-7kor pedig tovább indulok Békéscsabára az ottani bhaktákhoz. Ott alszok, majd másnap jövök haza. Egyelőre ennyi. A levelekre hamarosan válaszolok.

Estére már úgy néztem ki mint egy zombi. Azok közül is egy alsókategóriás. Egész nap gyűléseztünk, 11 órát. Szerintem ez nem embernek való. Mindenféléről. A projektjeink központi támogatásáról is. A pénzügyi tervezések, elemzések mindig meg szoktak viselni, mert mindig reménytelennek és megoldhatatlannak tűnik a helyzet. Egy családban milyen kihívás, hogy még a hónap végére is elég legyen a pénz. Gondolhatjátok milyen lehet ez 120 ember életével, és ennyiféle tevékenység, építkezés, fejlesztés esetében. Este haza akartam jönni, de Gaura Sakti prabhu nem akart éjszaka utazni. Érthető, de nyűgös voltam.
Délelőtt hazajöttünk, s azóta itt dekkolok az irodában, bár nem vagyok túl hatékony.

Tegnap telefonon beszéltem néhány ismerőssel, családtaggal. A Boldog Új Évről. A formalitásokon túl szóba került az is, hogy mit is szeretnének jövő évben, azaz mihez kívánjak nekik sikert. És az volt a legszembetűnőbb, hogy először mindenki arra gondolt, hogy mi van most, és, hogy mennyire bizonytalan a helyzet. Amikor próbáltam egy kicsit a jövő irányába terelni a kérdésemet, akkor pedig a legalapvetőbb emberi igényeket fogalmazták meg. Van, aki a down kóros gyereke képességeit szeretné fejleszteni. Mindenki egészséges szeretne lenni, illetve egészséges maradni. Az emberek nem gazdagságot, anyagi javakat akarnak, hanem közhelyszerű, de mégis mély boldogságra vágynak.
És, persze visszakérdeztek, hogy én mit szeretnék 2006-ban. Erre csak kitérő választ adtam, mert nem igazán gondolkoztam el rajta. Krisnásként nekem nincs nagy jelentősége az új évnek. De elgondolkozom rajta.
Sokan ilyenkor kötelezően próbálnak boldogok lenni, de csak a frusztráltság lesz belőle és a másnaposság. Mások, kicsit misztikusan fordulópontnak tekintik ezt a napot, amikortól minden rossz dolog, szokás, vágy megszűnik bennünk és holnaptól mi leszünk majd a szuper jóságos, figyelmes, lefogyott emberek.
A beszélgetések arra ébresztettek rá, hogy mindezek ellenére igenis szükség van arra, hogy valamikor változtassunk az életünkön. Ha ez éppen az új év kezdetéhez kötődik legyen.
Nem akarok provokatív lenni, de ti mit szeretnétek 2006-tól? Mihez adjam a jókívánságaimat? 😉
Ha van kedvetek megosztani velem, kérlek, tegyétek. Emailben, vagy a merészebbek commentekben.

Magyarázkodhatnék, hogy miért nem írtam az utóbbi napokban, de nem fogok.

Délelőtt fent maradtam a garzonban. Japáztam, olvastam és jógáztam, mint rendes kisfiúnak illik. Belenéztem az IKEÁ-s fa irattartó dobozomba, és megtaláltam a régebben készített jegyzeteimet. Ezek mások által tartott leckék jegyzetei, saját leckéim vázlatai, illetve a tanulásom jegyzetei voltak. Nem töltöttem sok időt veIük, de így is izgalmas volt. Elkapott a tanulási láz. Az elmúlt években annyi felé kellett figyelnem, szerveznem, kitalálnom, vezetnem, hogy pont arra, ami a legfontosabb, nem maradt elég időm. A döntés a kezemben van, hogy mikor mit csinálok, de emellett az intézmény szervezésével kapcsolatos dolgok is komoly súlyként nehezednek az ember vállára.
Persze a következő gondolatom az volt, hogyan fogom a jegyzeteimet rendszerezni. És ez főleg az újakra vonatkozik. A régiekkel szinte lehetetlen bármit is csinálni, mert egy füzetben jönnek egymás után, rendszertelenül. Aztán gondoltam, hogy számítógéppel már minden egyszerű, sokkal áttekinthetőbbek a dolgok, lehet javítani, meg ilyenek. De végül elővettem egy egyszerű füzetet, amiből ki lehet tépni a lapokat (perforálva van) és abba keztem írni. Pennával! Erről még nem is írtam, de beszereztem egy pennát és hozzá tintát. Az igazi, önfenntartó írás… 🙂

Megjelent egy cikk a Népszabadságban az ételosztásról. Klikk ide.

A mai napra terveztük, hogy véglegesítjük a pénzügyeket. Mivel még volt jó néhány változás, ezért az összes igazgató finomítgatta a saját osztályai költségeit. Végül holnap délelőtt lesz majd az a megbeszélés, amikor az egészet átnézi a tanács.
Ezzel párhuzamosan a számítógép folyamatosan szivatott, de ez az egész hangulat az előző napjaimra is rávetült.
Még egy jó dolog, hogy tegnap este megérkeztek a sankirtanos bhakták. Ők azok, akikkel az utcán találkozhatsz és könyvet próbálnak eladni neked. Finom bejgli és tea várt rájuk, majd este egy lakoma. Mindannyian ki vannak fáradva. 6 hete kint állnak az utcán, minden nap. Róluk szól egy cikk, ami egy korábbi VIM (14-es, A Föld) számában olvasható. Illetve az interneten is elérhető. Klikk ide. És a megjelenő oldalról meg a hatodik cikkre, aminek címe: “Bocs, nem érek rá, rohanok!”.