Mentsetek!

Volt már olyanotok, hogy véletlenül letöröltetek egy winchestert, amit nem kellett volna?
Na, most velem ez történt. Rámjött a backup őrület és véletlenül nem azt töröltem le, amit kellett volna. És így egy nagyon fontos anyag (200 GB) keveredett el… 🙁

Új magazinok

Azt hiszem, hogy eléggé intenzív lett a hetem. Két magazint kell összerakni. Az egyik a Krisna-völgyi magazin angol kiadása, aminek január 15-ig készen kell lenni, tördeléssel együtt. A cikkek le vannak fordítva, de még majd kell írni néhányat. Az editálás miatt Magyarországra utazott Tattvavit prabhu és a budapesti templomban csinálja ezt a szolgálatot.
A másik magazin pedig egy ingyenes újság lesz, amiben bemutatjuk a Krisna-tudat alapjait. A címe még nincs véglegesítve, de lehet, hogy “Góranga”. Több, régebbi cikket fel fogunk benne használni, de egy kicsit szellősebb lesz, kevesebb szöveggel, több képpel.
A héten kell még a Krisna-völgyi pénzügyek jövő évi terveit 100%-ra véglegesesíteni. Hadd, ne mondjam, hogy ez milyen egyszerű lesz… 🙂
Emellett letöltöttem a Suse Linux 10-es verzióját, amit, ha lesz időm, kipróbálok, megnézek. Biztosan fejlődött valamit a korábbiakhoz képest.

Minden segítség számít

Most kaptam egy üzenetet:
Egy kisfiú megpróbált felemelni egy hatalmas követ, de nem boldogult a feladattal. Az édesapja odalépett hozzá, majd rövid ideig csak figyelte a gyerek erõlködését, s végül így szólt:
– Minden erõdet beleadod?
– Igen! – kiáltotta kétségbeesetten a fiú.
– Ez nem igaz – hangzott az apa válasza –, hiszen nem kértél meg, hogy segítsek.

Ez igaz mind az anyagi, mind a lelki életre. Egyedül nem megy.

Kusum Sarovara

Most kaptam egy képet a lelki tanítómesteremről. Korábban már beszéltem róla. Ő az, aki a lelki életben vezet engem. Meg az anyagiban is.

Amikor megláttam, egyből megszerettem ezt a képet. Olyan meditatív fajta. Egy indiai szent helyen készült, a Govardhana melletti Kusum-sarovara tónál. Maharaja mezítláb sétál. A szent helyeket a tisztelet kifejezése miatt mezítláb szoktuk körbejárni. Kezében egy bot. Indiában, ezen belül Vrindávanában, ahol ez a kép készült, a botnak kettős funkciója van. Egy eszköz, ami segíti a járást, amire rá lehet néha támaszkodni. A másik funkció pedig a majmok elleni védelem. Használni nem kell, mert már a látványa távol tartja őket az embertől. Amúgy nagyon szemtelenek tudnak lenni. Amit le tudnak lopni az emberről, azt megpróbálják. Különösen a szemüveget szeretik. A háttérben lévő épület szintén különleges. Maharaja ilyen stílusúra szeretné a következő Krisna-völgyi, illetve budapesti templomot építeni. A kép talán naplemente előtt készült. Manapság Maharaja idéjének legnagyobb részét a könyvírás teszi ki. Ezért, amikor Indiába megy, a kötelessége miatti vezetőségi gyűlések mellett, ezzel tölti idejét. Most is azért van kint 10 napra, hogy a legújabb könyvének végső editálást befejezhesse a kint élő editorral, Kesava Bharati Maharajával.
Szóval, tetszik ez a kép. Ha szeretnéd nagyobban is megnézni, akkor a most indított galériámban megteheted. Eddig még csak ez az egy kép van fent. 🙂

Darwinizmus

Ajánlom figyelmetekbe ezt a nem teljesen precíz, de érdekes cikket az origóról.
Témája, a beperelt darwinizmus

A cikk végén szavazni is lehet, akinek van kedve hozzá, tegye meg. A szavazás kérdése:

“Az evolúciós elmélet és az “értelmes tervezés” hívei régóta harcolnak egymással. Utóbbi hívei szerint léteznie kellett egy magasabb rendű lénynek, aki létrehozta az életet. Ön támogatná, hogy az evolúcióelmélet mellett ezt is tanítsák az iskolákban?

Fontos

Ha úgy érzed, hogy mindenki utál téged…
És már eleged van a világból…
És szeretnéd, ha valaki megértene és felismerné kiválóságodat…
Akkor klikkelj ide.
Figyelmesen olvasd minden sorát. Az utolsó oldal, utolsó mondatát is…

Vaisnava Kalendárium

Ez a bejegyzés azoknak szól, akiket érdekel, hogy mikor vannak Krisna-tudatos böjtnapok, megjelenési napok meg ilyenek. Azoknak hozta létre Caitanya Candra prabhu a Vaisnava Kalendárium szolgáltatást. Itt az email címed megadva rendszeres emlékeztetőt kapsz ezekről az időpontokról. Az oldal címe Vaisnavacalendar.info. Ha lehagyod a / jel utáni magyar részt, akkor meg a főoldalára kerülsz.