Reggel megint Puri Maharaja leckét hallgattam. Az egyik gondolat, ami megfogott az a tanítómester-tanítvány kapcsolatáról szólt. Ha a tanítvány hülyeséget csinál, akkor néha a tanító megszidja. Miért? A múlton változtatni már nem lehet, megtörtént. Ha eltörött az ablak, akkor már nem tudod összeragasztani. De a szidással korrigálni tudja a tanítványt, hogy ne kövesse el még egyszer azt a hibát. A lelki élet gyakorlatával nem egyből szűnnek meg az anyagi vágyak. A lelki gyakorlatok segítenek bennünket a lelki vágyak, a lelki íz kifejlesztésére. És ennek következtében már nem az anyagból jön a boldogság, hanem a lélekből. A lelki tanítómester tanít, bátorít, inspirál arra, és néha akár meg is szid. Ennek az a célja, hogy a vágyainkat mindig visszafordítsuk Krisna, s ezáltal önmagunk, a lélek felé.
De ez egy általános nevelési elv. Nem csak a lelki életben van jelen. Ez a tanító örök dolga, segítse a tanítványát.