Month: March 2006

Tegnap vendégségben voltam Marcali közelében az egyik bhakta családnál. Délben indultam és este 9-re értem haza. Úgy elszaladt az idő, hogy szinte észre se vettük. Rengeteget beszélgettünk. A bhakták közti szeretetteljes kapcsolat mind a hat aspektusát gyakoroltuk. Erről Rupa Goswami ír a tanítások nektárjában. Prasadam felajánlása és elfogadása: vittem nekik Jagganatha maha prasadamot Puriból és ők kedvesen megetettek. A mataji nagyon ügyesen főzött. 🙂 Ajándékok adása, elfogadása: Hoztam nekik ajándékot Indiából, aminek nagyon örültek és ők is kedvesen megajándékoztak, aminek én is nagyon örültem. Az elme bizalmas feltárása: valahogy Krisna úgy rendezte, hogy nagyon komoly és mély témákról tudtunk beszélgetni. Olyan dolgokat tudtunk meg egymásról, amit eddig még nem.
A Krisna-tudat gyakorlata nagyon egyszerű. Ugyanez igaz a bhakták közti kapcsolat fejlesztésére is. Nem kell mást tennünk, csak gyakorolni a fent említetteket, és akkor Krisna biztosítja az „eredményt”. Mert ezek nem csak mechanikus cselekedetek, hanem mindannyiunkban erősítik a szolgáló mentalitást, és azt, hogy törődjünk, gondoskodjunk másokról és, hogy szeressük a többieket.
És ez nem csak a Krisna-tudatban működik. Bármelyik kapcsolatra nagyon építő hatással vannak ezek az elvek. Érdemes kipróbálni. 🙂

A Puriban lévő vendégház mellett volt egy bolt, ahol rendszeresen meg szoktam venni a szükséges dolgokat: vizet, szúnyogriasztót, stb. Mindig többen ültek a boltban, s ahogy itt lenni szokott ez volt a családi üzlet. Később kiderült, hogy 4 testvér dolgozott itt, ők osztoztak a feladatok között és az árusítást is így szervezték. Eleinte csak a szokásos kapcsolat volt közöttünk. A tipikus eladó-vásárló. De ez az egyik nap megváltozott. Segítségre volt szükségem, mert a bhakták érkezésekor rá kellett jönnünk, hogy néhány dolog még hiányzott. Nem volt elég víz, poharakat kellett még beszerezni, mert azt nem adtak nekünk és a prasadam szállításában sem akartunk késő este teher riksást (ez teherhordásra kifejlesztett riksa) keresni. De a szervezés Indiában persze komoly kihívás. Az egész úgy kezdődött, hogy kértem tőlük 20 db 5 literes vizet. Persze ezt nem értették, és azt hitték, hogy 2 db kell. Aztán végül kiderült, és akkor lelkesen elkezdtek szervezkedni. Felpergettem az életüket. És ez volt, ami áttörte a falat. Ekkor elkezdtünk beszélgetni és ekkor mutatkoztunk be egymásnak. Ott voltak mind a négyen. Mondták, hogy ők a „four brothers”. Ezek után ők segítettek a poharak beszerzésében és a riksa rendelésben is. Nagyon örültek, hogy szolgálatot ajánlhattak és, hogy megismerhettek bennünket. Végül én lettem a 5th brother, azaz a tiszteletbeli 5. testvér. Azután többször beszélgettünk még, sőt még behívtak, hogy nézzem a krikett meccset is – ami Indiában az egyik legnagyobb izgalom, ami az egész országot a tv-hez köti. Bár aztán kifejtettem, hogy nem érdekel, de ekkor is beszélgettünk egy jót.
Szóval mostmár Puriban van 4 fiútestvérem is. 🙂

Ahogy rendszeresen mentem jógázni, a riksa minden reggel egy halottégető mellett ment el. Egy kicsit morbid volt, mert nem a külvárosban volt, hanem szinte bent a szállodák között. Bár talán korábban ez volt a külváros, és a turizmus miatt elkezdtek szállodák épülni és az új épületek körbeölelték a helyet. Konkrétan nem láttam, amikor embert égettek volna, de sokszor égett a tűz, és többször láttam hozzátartozókat is kint állni. A riksa túl gyorsan hajtott el mellettük, kedvem pedig nem volt, hogy emiatt visszamenjek és tüzetesebben megnézzem. Épp elegek voltak ezek a pillanatnyi benyomások. Elgondolkodtatott az életről és a halálról.

Korábban már említettem a vendégház managerét. Általában a hivatalos ügyeken kívül nem nagyon áll szóba a vendégekkel. És, ha az ember akar valamit tőle, akkor kifejezetten alázatosnak kell lenni vele, mert, ha nem, akkor nem kapod meg, amit szeretnél. Érkezésünkkor beszélgetni kezdett velünk. Úgyhogy ezt akár megtiszteltetésnek is vehetjük. Kérdeztük, hogy mi történt a szomszédban lévő hotellel. (Itt akartuk a csapat felét elszállásolni.) Azt mondta, hogy a kormány bezáratta. Ennek egyik oka pénzügyi volt, nem tudta a kölcsönöket visszafizetni. A másik, hogy nem azt építette, amit ígértek – egy uszoda is szerepelt a tervek között, de ez csak egy hotel lett belőle. De, ami a legnagyobb probléma volt az az, hogy a tulajdonos a földet megvesztegetés útján szerezte, azaz hivatalnokokat fizetett le. (Tudni kell, hogy Indiában a földek nagyon drágák, sok helyen a nyugati árakhoz hasonlíthatók.) És ez kiderült, így a földet visszavette az állam. Nem is ez volt a lényeg, hanem a konklúzió, amit leszűrt belőle. (Azt hozzá kell még tennem, hogy ott még sok államban kommunizmus van – itt is.) És akkor két nagyon érdekes konklúziót fogalmazott meg. Az egyik, hogy a kommunizmusban az embernek nincs motivációja, hogy többet dolgozzon, így az emberek ellustulnak. A másik pedig az volt, hogy mégis van motiváció, pénzszerzési lehetőség. Az pedig az, ha az ember hatalmi helyzetbe kerül (nem feltétlen jelent nagy hatalmat, de mondjuk, ha már föld felett tudsz diszponálni, akkor már vannak, akiknek fontos vagy), akkor tudsz fizetés kiegészítéshez jutni. Szóval a másik probléma a korrupció.
Erre mondtuk mi is, hogy nálunk Krisna-völgyben is „kommunizmus” van, azaz senkinek nincs semmije, illetve minden Krisna tulajdona és mindenki megkapja a szükségleteit. De a mienk lelki kommunizmus. És pont emiatt lesz működő, mert itt Krisna, illetve ezáltal a lelki értékek vannak a középpontban. Nem egyéni érdekeket, hanem Krisnát szolgálja mindenki. Itt mindenki célja azonos, és nem egy mások által kialakított célt követnek. És ez a szolgálat önkéntes, szóval nem erőltették rá az emberre, hanem ő jött és kifejezte vágyát, hogy szeretne ebben a misszióban részt venni. Emellett a motiváció kérdése is meg van oldva, hiszen Krisna kielégítéséért dolgozik mindenki és Krisna-hívőként ez a fő motivációja minden bhaktának.
Szóval jót beszélgettünk. De úgy látszik a jó beszélgetés még mindig nem elég, mert amikor indultunk a vasútállomásra ki sem jött a buszunkhoz és el sem búcsúzott tőlünk. De hát ez már csak ilyen. Hogy miért nem tudom, de nem is akarom megérteni, megmagyarázni. Nem okozott bennem pszichés összeomlást, de annyira azért feltűnt, hogy eszembe jutott még itthon is, miután hazajöttünk.

Mivel nagyon sok embert érdekel, és sokan találják meg ezt az oldalt ezzel kapcsolatban, ezért megosztom veletek a 2006 tavaszi, márciusi óraátállítás időpontját. Ez a nap pedig március 26-án, vasárnap lesz. Ekkor hajnali 2-kor 3-ra állítjuk az órát.

Holnap folytatom az indiai beszámolót. Közben olvashatjátok még a Gaura Sakti prabhu blogját is. Ott rendszeresen írnak, kintről, Indiából, hogy mi történik. Mostmár Vrindávanban vannak. SMS-ben érdeklődtem felőlük. Jól vannak és csak néhányuknak van gondja a gyomrával. De ezt általában váltogatják, hogy kinek.
Különben még nem is írtam, de mindannyiótok lelki fejlődéséért imádkoztam ám Indiában. Minden szent helyen. Úgyhogy mostanra meg kellett volna érkezni annak a hatásának is… 🙂

Most indulok Kehidakustányba, a fürdőbe. Jó lesz egy kis meleg. Reggel már annyira fáztam, mint ahogy eddig még sose. (Miért, pedig be volt gyújtva.) Az egyik pesti bhakta, Attila, is lejött néhány napra pihenni. Vele és Radha-kanta prabhuval együtt megyünk.
Délután pedig Sivarama Maharaja jön a farmra. Tegnap érkezett Indiából, a gyűlései véget értek. Most pedig a budapesti templom átadására készül, ami pedig 13-14-15-én lesz. Illetve szabadidejében pedig a be nem fejezett könyvét írja. Holnap érkezik Kesava Bharati Maharaja, aki meg a könyv editora és itt és Bp-en töltenek majd néhány hetet a könyv véglegesítésével.

Most kaptam a hírt:
Ezúton szeretnélek tájékoztatni benneteket, hogy 2006. március 04-én, szombaton ismét szerepelünk az ECHO-TV délelõtti magazinmûsorában 9:00 órától 9:30-ig.

Ekkor jutottam el a Jaganatha templomhoz is. Ide ugyan nem lehet bemenni (a lent említett okok miatt), de az Úr Caitanya azt mondta, hogy látjuk a templom tetején lévő csakrát, kereket, akkor annak ugyanaz a hatása, mintha láttuk volna Jaganathot. Nem szeretek a „belvárosba” menni, mert az tele van koldusokkal, agresszív árusokkal, akiket szinte le sem tudsz vakarni. De végül bementünk és láthattuk a csakrát. Sőt a Jaganananda Pandit templomában még egy zászlót is kaptunk, ami a csakra tetjén volt. Ezt rendszeresen cserélik, majd, mint szent tárgyként odaadják a bhaktáknak.
Persze a Puriban minden Jaganatha köré összpontosul. Az összes szuvenír, az összes bolt – minden. Így bárhova mész, Jaganatha formájával találkozol.

Bár úgy mentem ki, hogy nem fogok vásárolni (ami miatt ugye mindig ki szoktam menni Indiába), de a bhakták az egyik nap odajöttek, hogy akkor lécci, lécci, lécci… Matajik szerettek volna az esküvőhöz ékszereket venni, és akarták, hogy menjek velük alkudozni. Végül elmentem. Gondoltam, hogy ez fontos nekik és számomra is fontosak a bhakták, ezért segítek nekik. Praktikusan ugyan nem tudtam sokat segíteni nekik. Szinte csak néhány rupit lehetett alkudni, de mégis értékelték a szándékomat.