Category: Okosságok

Valami nagyon nagy változás történt az életemben!
Tegnapelőtt reggel néhány különös szagú alak látogatott el hozzánk. Már hat éve élek itt 70-en társammal. Korábban is jártak nálunk már mindenféle furcsa emberek, mindig nézegettek bennünket, és sokszor az lett a vége, hogy valamelyikünket elvitték. Pontosan nem tudom hova, de utána egyiküket sem hozták vissza. Ugyanezt csinálták mind a négy kicsimmel is. Az utolsó két hónapja született. Egy hétig láthattam, addig amíg szoptattam, de utána már nem engedték oda hozzám őket. Szerencsére azóta egyszer-egyszer találkoztam velük, mert nem vitték el. Ugyanott laknak, mint én, csak más helyen. Amikor távolról meglátom őket, mindig rájuk köszönök, és nagy lelkesedéssel jeleznek vissza. De több kommunikációra nem volt lehetőségünk.
Visszatérve oda, ahol elkezdtem, többünket sokáig nézegettek. Engem különösen sokáig… Próbáltam a legjobb arcomat mutatni, végül is jó véleménnyel menjenek el innen… 🙂 Gondoltam, hogy majd megunják, s aztán békén hagynak. Már kezdett kicsit idegesíteni, hogy nem mennek el. Aztán arról kezdtek beszélgetni, hogy akkor én lennék az. Megállt bennem a vér… Ezután odahoztak valami nagy autót és bele akartak gyömöszölni. Minden porcikámmal tiltakoztam, de végül mégis beleraktak. Elindultunk. Nem tudom, hogy mennyit utaztunk, de nagyon hosszú volt az út. Ami még hosszabbá tette, hogy belül nagyon sötét volt. Egy letakart ketrecbe voltam bezárva! Végül megállt az autó. Kinyitották a ketrecet és bevittek egy nagy terembe. Mivel sötét volt nem sok mindent láttam. Óvatosan lépdeltem, és felfedeztem néhány másik társamat. A bőrük színe nem olyan volt, mint az enyém, de örültem, hogy nem vagyok egyedül. Ekkor néhány ember odajött hozzám. Nagyon féltem tőlük. Hagyjanak már békén! Enni akarok, aludni és különben is mit akarnak tőlem. Nyújtogatták a kezüket felém és próbáltak simogatni. Próbáltam távol tartani magamtól őket. De végül láttam, hogy jószándékú emberek és ezért hagytam, hogy vakargassák a hátamat. Persze nagyon óvatos voltam! Fél szememmel mindig lestem, hogy mi lesz majd. Ezután megetettek és lefeküdtem. Nagyon fáradt voltam, sokat aludtam. Nagyon zavart álmom volt, így nem tudtam kipihenni magam.
Reggel egymásra köszöntünk a szomszédaimmal. Kedves arcoknak tűnnek. Ekkor az egyik ember odajött hozzám és rám adott néhány ruhát, a fejemre is díszeket rakott. Ezután elégedetten nézegetett és azt mondta, hogy szép vagyok. Ennek örültem. Az első pozitív dolog az elmúlt két napban. Azután ettem, ittam. Ekkor valami csörömpölésre lettem figyelmes. Elkezdtek szállingózni az emberek. Vagy 60-70-en voltak. Ismét megijedtem. Nem elég, hogy ennyit utazik az ember, még ilyenkor sem hagyják békén. Aztán körém gyűltek és próbáltak velem jópofizni. Nagyon nem jött be, de mindegyik úgy mosolygott, gondoltam, hogy hát baj csak nem lehet. Egy-kettővel barátkoztam. Valami szertartás féléről beszéltek, amit nekem tartottak, meg arról, hogy mostantól én is Krisnát fogom szolgálni. Nem teljesen értem, de végül is nem olyan rossz itt. Azt mondták, hogy kapok egy lelki nevet is. Idáig Ulme voltam, most meg a színem miatt a „Megha” néven szólítanak, ami azt jelenti, hogy olyan, mint az esőfelhő. Nem rossz… 🙂 Amikor befejezték a beszédet én is próbáltam hozzászólni, jelezni akartam, hogy OK, akkor mostantól próbáljunk együtt dolgozni és nem bánom, hogy itt vagyok, de csak annyi jött ki a számon, hogy „Múúúúúú”
Itt egy kép arról, amikor az a sok ember összegyűlt körülöttem.
Ugye jól nézek ki?

Cunami. Mostanság mindenütt erről beszélnek, írnak, filmeznek. Mondhatnánk azt, hogy a csapból is ez folyik. Főleg azok gondolkodnak így, akiknek ez csak egy történet. Lehet, hogy megrázó és borzasztó, de még mindig csak egy történet. Azok, akik átélték, azoknak egy életre ott marad az emlékében, hogy „azért a víz az úr”.
Sok fotó kering a neten. Azok közül, amit láttam, ez a fotó hagyott a legmélyebb nyomot bennem. A hullámok és az emberek méretkülönbsége itt látszik a legjobban. Ez a kép egy sorozat része, s az egyik előzőn a turisták még lelkesen szemlélik, hogy milyen érdekesek ezek a távoli hullámok. Nem hitték el, hogy ezek nem a turisztikai hivatal által generált látványosságok közé tartoznak. Még ezen a képen is úgy tűnik, mintha az ámulat mosolya az arcukon lenne. Nem tudni, hogy azért, mert még mindig nem hiszik el, vagy pedig a rémülettől ott ragadt.
Életben vannak? Kétlem. A fotós? Lehet. Ha szerencséje volt. Ez a kép számomra a halált ábrázolja. Én is hasonlóan mosolygok a halál turisztikai bemutatóján. Azt gondolom, hogy mindaz, ami körülöttem történik, csak a szórakoztatásomra találták ki. Bár látom, hogy mindenki meghal körülöttem, de azt gondolom, hogy ez velem nem történhet meg. A hullámok csak őket bántották.

Kedves Krisna!

Néhány hónappal ezelőtt elkezdtem ezt a blogot írni. Igazából nem tudtam, hogy mi fog kijönni belőle, de elkezdtem. Mert Neked szerettem volna örömet szerezni vele. A célom az, hogy az olvasóknak bemutassam a Krisna-tudatot. Megismerjék, hogy mit csinálunk mi, akik Neked szentelték az életüket. Azt hiszem, hogy ez többé kevésbé működik is. Sokan rendszeresen visszatérnek és olvasgatják, hogy miket írogatok. Nem mondom, hogy a témáim mindig Krisna-tudatosak. Van, amikor a technikai kütyükről írok, van, amikor a pihenésről és van, amikor a gesztenyepüréről. Ezek hogy kapcsolódnak a transzcendeshez? Úgy, hogy én próbálom kapcsolni őket. Mert végül is az a feladatom, hogy mindent összekapcsoljak Veled, ami az életemben jelen van, vagy pedig szabaduljak meg tőlük. Egyszerűnek hat a feladat. De nekem ez nem mindig sikerül. Mert még küzdök Ellened. Nem kérdés számomra, hogy létezel, és a szereped is nagyjából tiszta, de a saját helyzetem még nehezen veszem be. Teoretikusan elfogadom, hogy a tied vagyok és, hogy téged kellene szolgálnom. De nehezebb időszakaimban küzdök ez ellen. Nem látványosan és nem is ellenségesen. Egyszerűen csak élvezni akarom a világot. Nem nagy kanállal, hanem csak úgy, egyszerűen, a magam módján. Kérlek, bocsásd meg ezt nekem. A szándékom jó, de az eredmény néha elég gyatra. Mondhatnád azt is, hogy hozott anyagból dolgozunk.
A hullámok néha elnyelnek, és lent kavargok az elmém vágyainak örvényében – sokszor a legmélyebb és legsötétebb bugyrokat is megjárom. De amikor egy kis levegőhöz jutok, akkor felcsillan bennem a remény.
„Mi, még te is küzdesz?” Kérdezhetik mások. Igen. Akkor van probléma, amikor az ember még/már nem küzd. Amikor elfogadta azt a helyzetét öröknek és állandónak. Amikor nem akar változtatni.
Kérlek, adj erőt a továbblépéshez, ahhoz, hogy azt tehessem, ami a legjobb nekem, és, hogy hitet adhassak másoknak!
Szolgád: Manorama Das

Mindenkinek szüksége van hősökre. Az emberek szeretnek felnézni valakire, akik példát mutatnak, akik önfeláldozóak, akikért rajonghatnak. Akik valamivel többek, mint mi. Akik példaként lebegnek előttünk, akikben megtaláljuk azokat a tulajdonságokat, értékeket, amiket saját magunkban szeretnénk kifejleszteni.

Az én hőseim a vallásom szentjei. Én nem a Supermanre vagy a Pókemberre nézek fel. Számomra azok fontosak, akik igazából a szívbe tudnak látni. Akik a javamat akarják, és minden ember igazi javát. Akik megértetik velem azt, amit már oly régóta elfeledtem, akik a titkok titkát fedik fel előttem. Akik megértetik velem, hogy nem vagyok más, mint egy lélek. Akik nagyon keményen dolgoznak, s talán az életüket áldozzák – miattunk. Néha keresztre feszítik őket, néha oroszlánok elé dobják. Néha kamrákban kínozzák őket, hogy törjenek meg, míg máskor kerékbe törik őket. De ők tántoríthatalanok maradnak és mindezekre csak azt mondják, hogy a testemet megölhetitek, de engem nem.
Szentek nem csak a múltban léteztek – szentek még ma is vannak, köztünk élnek. Nem mindig a nagy csodák azok, amelyek alapján felismerhetjük őket – nem a vízenjárás varázslatát kell keresnünk. Vannak kis hősök és nagy hősök. Vannak, akik egyértelműen befolyásolják az életünket, de vannak olyanok, hogy akikről szinte észre se vesszük, de a befolyásuk és hatásuk érezhető rajtunk.

Figyelmesen kell élnünk az életünket, mert vannak, akik felnéznek ránk, vannak, akiknek fontos, hogy mit mondunk. Van, akinek mi vagyunk a hősei, szentjei. Lehet, hogy tudunk róla, de lehet, hogy nem. Tudatosan erőfeszítést kell tennünk arra, hogy a fejlesszük magunkat. A hőssé válás ahhoz hasonlítható, mint, amikor a szénből gyémánt lesz. Nagy nyomás kell hozzá. Ennek a nyomásnak kívülről és belülről kell történnie. Lehet, hogy alapból értéktelen szénpor vagyunk, de ha keményen dolgozunk rajta, akkor végül gyémánt lehet belőlünk.