Manorama naplója

Péntektől vasárnapig kint leszek a szigeten. Minden nap tartok előadást a színpadunknon, ezen kívül pedig meg majd a kérdés-válasz sátor, illetve a valóságshow sátorban settenkedek. Szombaton (lehet, hogy vasárnap, de majd 1-2 napon belül pontosítom) a blogról lesz szó, avagy miért ír egy Krisnás szerzetes naplót. Ha akartok, akkor majd gyertek oda, hirdessétek az előadást, legyen tömeg, vagy legalább ne legyek magányos a színpadon, mert azt nagyon rühel(l)ném.

Az egyházunknak a T-mobile-lal van szerződése. Kb 6-7 éve. Akkor még tizenegynehány telefonnal. Most elértük a százat. Anno, még én kezdtem el a kapcsolatot és folyamatos alkudozások közepette elég jó kedvezményeket tudtunk elérni. A belső hívások ingyenesek és az egyéb kedvezmények is elég jók. Azóta már ezt a feladatot átcsoportosítottuk az egyházi központba. Minden cégnek van egy kiemelt ügyfelek kapcsolattartója, aki intézi az ügyeket, stb. A mostani kapcsolattartónk budapesti, de korábban helyi, először kaposvári, majd siófoki volt.
Amiért erről írok az az, hogy felhívtam a korábbi kapcsolattartónkat. Bocsánatot kértem tőle. Nem voltam fair vele az utolsó ügyben. Kártyafüggetlen készülékek vásárlásról kértem Információt tőle és összevissza beszélt(ek), senki nem tudott semmit, és így össze-vissza ígérgettek. A kapott infót továbbadtam az egyházi vonalon, de kiderült, hogy nem úgy van, ahogy mondtak. Ebből kellemelenségeim adódtak és panaszkodtam a kapcsolattartónk főnökének, de az nem is válaszolt a leveleimre. Ezen még jobban felhúztam magam és addig küldözgettem a levelet a köztpontjukba, amíg nem válaszoltak. Persze elnézést kértek, de még mindig mellébeszéltek. A következő levelemre már megint nem válaszoltak. Néhány hónappal később meghívtam a kapcsolattartónkat egy ebédre, hogy személyesen átbeszéljük és véglegesen lezárjuk az ügyet. Ígérte, hogy jön, de később lemondta. Ezután nem próbálkoztam. Azóta néhányszor eszembe jutott az egész és kellemetlenül éreztem magam. Egy kicsit meg is sajnáltam a nőt, mert szegénynek volt elég baja és biztosan nem segített a karrierjében sem ez az eset. Lehet, hogy igazam volt, de mégsem kellett volna ennyire felhúzni magam. Lehetett volna egyszerűbben is kezelni, elfogadni azt, hogy az emberek legjobb törekvésük ellenére is követhetnek el hibákat. Viszont utálom a mellébeszélést. És bizonyos esetekben nem tűrök el hibákat. Végül ma felhívtam és elnézést kértem tőle ő is tőlem. Meghívtam megint egy ebédre és szeptemberben találkozunk. Így most jobb. Neki is, nekem is.

Nem leszek elérhető hétfőig. Addig is minden jót mindenkinek!

(Ezt még tegnap este írtam, csak most tudom felrakni.)
Holnap elmegyek néhány bhaktával a Művészetek völgyébe. Beszéltem a Caitanya prabhuval, az egri központunk vezetőjével, s kérdeztem, hogy mikor érdemes oda elmenni. Két évvel ezelőtt meghívtak bennünket és ő szervezte a jelenlétünket. (Persze tavaéyra már nem hívtak, mert a katolikusok és a reformátusok kibuktak, hogy ott vagyunk) A konklúziónk az lett, hogy du 2 körül megyünk oda. Így szervezői ötleteket és tapasztalatokat is gyűjthetünk, valamint az ott árusító, profilunkba illő kézműveseket is meghívhatunk a jövő évi búcsúra. Miért adtam ezt a címet? Mert este van, most értem haza. Átsétáltam az egyik bhaktához megbeszélni a holnapot. Szétcsíptek a szúnyogok. Itt ülök a garzon előtt, ahol lakom, de itt egy darab szúnyog sincs. De ez nem csak ma, hanem azóta, imóta itt vagyok. És este van, csönd. Mindenki otthon van, a gyertyák halovány fénye szűrődik ki az ablakokból. A bhakták a lefekvéshez készülődnek.

Megválaszoltam a commenteket. Hiába, egy kicsit le voltam maradva. Az emailek is benne vannak a következő napi terveimben.

A vasárnapi esküvőre több békéscsabai bhakta is eljött, mert a vőlegény néhány évig ott élt, és az ismerősök ellátogattak. Mind 30-35 éves. Majd mindegyiknek már gyereke van, 2-4 évesek. Eszembe jutottak a gyerekkori emlékeim, amikor a lakodalmakon voltunk. Egész délután, este, éjszaka mindenfele csatangoltunk, és néztük a felnőttek “furcsa” szórakozását. Nem értettük, hogy mit bírnak azokban a lakodalmas zenékben. Csak most egy másik szerepből láttam az egészet. Most én voltam a felnőtt. Most éreztem, hogy öregszem. Főleg azért, mert néhány környezetemben lévő vendég annyira felszínesesn viselkedett. A tipikusan mindenkire vigyorogni és úgy palástolni a zavarunkat és túnni jópofinak. Persze a bhakta tömegben is előfordul ez, ha egy nagy fesztivál van és többszáz “távoli ismerőssel” találkozol, de ez annak a többszöröse volt és nagyon nem jött be. Szóval a konklúzió, hogy öregszem, a korosztályomnak már van 1-2 gyereke. Ez nem mint egy hiányérzet fogalmazódott meg bennem, csak konstatáltam egy tényt.