Felhő

Az egyik tehenünk, Ganga, lebetegedett, nem működik az emésztése. Ezért el kellett vinnünk egy Bp-i kórházba, ahol vagy kimossák a gyomrát, vagy ha szükséges, akkor meg is műtik. Amikor kimentem épp a kisbocikat készülődtek a reggelihez, azaz majd szétszedték azt a kerítést, ami az pótmamájuktól választotta el. Nagyon vadak voltak. Amikor meg nem jött tej a tőgyéből vagy nem elég, akkor olyat döftek bele, hogy csak na. Tehénélet… 🙂

Ma reggel ilyen szép látvány fogadott a tehenészet felé sétálva. Élőben még szebb volt.

Google Earth – Krisna-völgy

Ahogy látom, technikai berkekben a csapból is a google earth folyik… 🙂 Ez a Google-nek az új, “térképészeti” szolgáltatása, azaz egy software segítségével a Föld különféle pontjairól kaphatsz műholdfelvételeket. Íme egy kép, Krisna-völgyről. Nem a legszebb, de ez van. A felismerhetőség kedvéért felraktam egy másik légi fotót is, ahol a templomot és környékét lehet látni. De ez NEM Google termék… 🙂

A közelebbi:

Mantra

Mint korábban írtam a kultuszminiszter nagyon szerette a szigeten lévő “Gouranga Hey”-t, és kereste CD-n is. Sajnos nem volt, de helyette a Mantra zenekar cd-it ajánlottam, amit boldogan fogadott el. (a 108-at és a Tetteim súlyát adtam neki) Még végül Mantra rajongó lesz? 🙂 Egy kép erről is.

Kultuszminiszter

Nálunk járt Bozóki András, a nemzeti kulturális örökség minisztere (ezt a hivatalos elnevezést a honlapjukról vettem le). 11-13 óráig volt lent Krisna-völgyben, s ezalatt megtekintette az iskolánkat, a művészstúdiónkat, a tehenészetünket és a templomot. Majd egy ízletes ebédet fogyasztott el. A látogatásának célja, hogy megismerje az egyházakat, hiszen a minisztériumhoz tartozik az egyházakkal való kapcsolattartás is. Úgy tűnt, hogy jól érezte magát. A sajtó néhány képviselője is ellátogatott és többüknek adott interjút. Azt hiszem, hogy elég sok miniszter járt már itt. Bárándy, az igazság, Lampert Mónika a belügyminiszter, Persányi a környezetvédelmi, illetve most Bozóki a kultuszminiszter.
Néhány kép az eseményről:
Az érkezése után a dísztónál beszélgetünk 🙂

A Maharajával való találkozás.

Az iskolában kapja a virágfűzérét, melynek nagyon örül.

Csuhéból készült ajándékokat kap a gyerkektől. (A csuhéról majd később írok.)

A művészstúdió ajándékboltjában két szobrot választ magának.

Úton a tehenészet felé.

Egy kis program a templomszobában.

A folyosón végignézi a tervezett projektjeinkről készült látványrajzokat. Persze azért voltak ott, hátha támogatni szeretne bennünket… 🙂

Az ebéd előtt.

Kap egy ajándékkosarat, meg egy szép képet, amikor Krisna a tehenekkel van.

Az ajándékboltba, ahol a Gouranga Hey CD-t keresi, mert a Szigeten gyakran járt nálunk és ez az egyik kedvence. De mivel nem volt, ezért két mantra cd-t kapott ajándékba. Biztos ürülnek a Vijay prabhuék… 🙂

A búcsúzkodás.

Bikaborjú

Korábban már írtam, hogy néhány újabb ökröt hozunk majd a farmra. Kettő tegnap érkezett meg Olaszországból. Ma reggel fogadtuk őket a tehenészetben. 10 és 20 naposak. Haladhara és Thakurji nevet kapták. Az egyikük még szopni sem tudott, mert kint egyből leválasztották az anyjáról. De a betanítás és gyakorlás után már elég ügyesen csinálják… 🙂
Róluk és a fogadásukról is készült néhány kép. Íme:

Ecsenyi főzőverseny

Délelőtt elmentem az Ecsenyi Nemzetiségi Főzőversenyre. (Ez böjtnapon persze a legjobb elfoglaltság…) Somogyban nagyon sok főzőverseny van. A megyei vezetőség szervezi őket. Nálunk is van Krisna-völgyben, a Vegtárius Étkek Fesztiválja. Erről bővebben olvashatsz a www.krisna-volgy.hu/fozoverseny oldalon. Szóval elmentem a versenyre. Készítettünk néhány képet is (még én is rajta vagyok, épp purit sütök) és ezt most megosztom veletek. Díjat idén nem nyertünk (nem lehet minden évben), de nagyon sokan odajöttek, megkóstolni az ételeket. Sok TV-től is eljöttek, az egyik képen éppen interjút az a mesterszakácsunk. A színpadi programon is részt vettünk. Odajött hozzánk néhány roma fiú és nagyon kíváncsiak voltak, hogyan zenélünk. A végén még egy csapat zenélés is volt, ahol együtt Hare Krisnáztunk velük… 🙂
A képek:

Szivárvány

Ma reggel esett az eső és közben sütött a nap, így egy hatalmas, egész Krisna-völgyet átölelő szivárvány jelent meg az égbolton. Készítettem róla 3 képet. A minőségi kritikákat a Nokiának küldjétek… 🙂



Baba szertartások

Délután megérkezett a lelki tanítómesterem, Sivarama Maharaja a farmra. Mindig sokat utazik, hiszen nagyon sok felelősséget vállal magára. Most azért jött ide, hogy ő is fogadja a farmra visszaérkező bhaktákat. Este zenéltünk és énekeltünk. Ezután a gyerekeknek ajándékot adott. Mindegyikük nagyon örült neki.
Ma reggel két baba szertartás is volt. Az egyik az újszülöttek szertartása, amikor bemutatják őket Krisnának, az Ő oltárán. Mindent Krisna örömére teszünk és szeretnénk, ha a gyermekeink is bhakták lennének, szeretnénk, ha egészségesek lennének, és az életük a legjobb lenne. Ezen a szertartáson bemutatják a babát és áldást kérnek rá.

Itt van róla egy fotó.

A másik szertartás pedig az volt, amikor a baba először kap gabonát. Ez is a bhakták körében zajlik. Ezután esznek a gyerekek gabonát tartalmazó ételeket. A védikus „rítusoknak” meg van a maga jelentősége. Az életet végigkísérik – a bölcsőtől a sírig. Mindig az ember lelki fejlődését kívánja segíteni.
A héten a bhakták többet pihennek. Nagyon kifáradtak az elmúlt hónapban. Nyáron a turizmusba teszünk nagy energiát, télen pedig a könyvek terjesztésére. Ez minden Krisna-hívő életében jelen van. Mindenki küzd a világban, sokat dolgozik, szeretne elérni valamit. Mi is.

Legújabb lakos

Megszületett Krisna-völgy legújabb lakosa, egy boci. Itt egy kép róla. Amikor
egyszer az egyház ügyvédje nálunk járt, megnézte a tehenészetet. Bár nem
gyakorolja a Krisna-tudatot, de szimpatizál velünk. Azt mondta, hogy következő
életében itt szeretne megszületni bociként… 🙂