Tehén invázió – videóval

Akár így is hívhatnám az elmúlt két hetet. Lalita boci születése után tegnapelőtt vettünk még egy tehenet. Ami igazából nem is egy, hanem 2 tehenet jelent, mert vemhes és februárban megszületik a borja. A Radhika nevet kapta, mert közvetlen a Radhastami fesztivál után érkezett. Itt egy kép róla.

Illetve itt meg egy rövid videó, ahol a kis boci, Lalita szopik, lelkesen szaladgál és végül a tehenek mennek ki a mezőre legelni. (most készítem a videót.)

A videót innen indíthatjátok el vagy tölthetitek le. Hossza: 2:30 perc és 11,8 Mb. (Ha nem megy nálad, akkor javaslom a Quicktime lejátszó letöltését.)

Ezt akár VideoBlogging/VideoCasting-nek is hívhatom?

Hol lakik Isten az agyban?

Kanadai kutatók misztikus élményeiket felelevenítő apácák vizsgálatával
kimutatták: nincs olyan egyetlen terület az agyban, amely a vallásos
elhivatottságért felelős.

A Montreal Egyetem Élettani Intézetének kutatói sajátos vizsgálatot
végeztek: tizenöt, kolostorban élő Karmelita apácát kértek meg arra,
elevenítsék fel azt az élményüket, amikor megtapasztalták a vallásos
elhivatottságot, amikor Isten közelségét érezték.

A felidézés során funkcionális mágnesrezonanciás képalkotó vizsgálat (fMRI)
készült, amely kimutatja, hogy az adott pillanatban az agynak mely területei
válnak aktívvá.

Korábban egyes kutatók felvetették: létezik olyan agyterület, amely
kifejezetten a vallálos élmények létrehozásáért felelős. Ezzel szemben a
jelenlegi vizsgálat során mintegy tizenkét terület aktiválódását figyelték
meg, köztük az öntudatért, az érzelmekért és a testképért felelős régiókét.

A kutatás vezetője, Dr. Mario Beauregard hangsúlyozta: a vizsgálat célja
pusztán annyi volt, hogy megállapítsák a vallásos élmények neurológiai
hátterét, és semmiképen nem állt szándékukban bagatellizálni az ilyen
élmények jelentőségét. Az pedig végképp nem fordult meg a fejükben, hogy
ily módon következtetéseket vonjanak le Isten létezésével kapcsolatban.

http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=2&id=7792

Blogkávézó nyílt…

Rendeltem a templomban túrós-ananászos-csokis (kerobos) süteményt. (Nem csak azért, mert az egyik kedvenc süteményem. Persze ez a történet szempontjából mellékes, mert nem ettem/jutott belőle.) Aztán összeszedtem a egy doboznyit a szigetre készült „Kivagyok” újságból és egy általam még sosem vezetett puttonyos kis templomi kocsival elindultam a helyszínre. Negyed hét körül érkeztem és egyből észrevettem a kávézó logóját. De előtte persze a nagy tömeget, ami az utcán gyülekezett. Sok bliciklista volt jelen. Kicsit zavarban voltam, hogy most mit csináljak. Mint sokan mások, akik csak kint ültek. Már azok, akik egyedül voltak. A kis csoportos érkezők gond nélkül elszórakoztatták magukat. Gondoltam, majd hamarosan leépül a tömeg. Nem mintha a a biciklista és a blogger nem keveredhetne egymással, de én a bloggerek miatt jöttem. A tömeg persze nem akart csökkenni, ezért vettem bátorságot és besétáltam a helyre. Körbementem, egyetlen ismerős arcot sem láttam, csak néhány nyugtázó pillantást, hogy akkor itt a Krisnás blogger is. Ekkor még nem fedeztem fel, hogy pince is van, így oda nem mentem le. Ezután ki is mentem és kint álltam, japáztam. Nézelődtem. Vártam. Ezután odajött hozzám Stan. Meg a Pan. Kedvesek voltak. Beszélgettünk egy kicsit, aztán megkaptam a névreszóló bögrémet. Erre nem számítottam, kedvesek voltak. 🙂

Ezután megjelent a régi idők „Bob”-ja is. Odajött Apuska (jó fej) is, akivel átbeszéltük a nagy blogkönyv marketingjét, illetve más dolgokkal is folytattuk volna, de beszélgetésünket megszakította a a Kossuth rádiós hölgy interjúja. A hirtelensége miatt fél percig izgultam, de aztán ráhangolódtam. Jókat kérdezett. Én meg – remélem – jókat válaszoltam. 🙂 Amikor ismét bementem a Tandembe, akkor szóba elegyedtem Forddal,
Jófiúval, meg még valakivel, akinek a blogcímére nem emlékszem 🙁 Egy középiskolai osztálytársammal is találkoztam, vele is jót beszélgettünk. Persze a süteménynek mindenki örült. Kb 60 darabot vittem, de nagyon gyorsan elfogyott.
9-kor el kellett, hogy jöjjek, pedig, akkor kezdtem belejönni a beszélgetésekbe és még sok más bloggerrel is szerettem volna szóba elegyedni, de… hívott a kötelesség… Másnap volt egy nagyszabású rendezvényünk Krisna-völgyben, ahová 4:30-kor indult a busz Budapestről.
(Mivel látom, hogy kikerült a freeblog főoldalára a cikk, ezért bele kell raknom a két linket is. Egyik a kávézó tulajdonosaié, illetve a kávézóé.

Back

Szóval ott tartottam, hogy indulok vissza Budapestre. A gépem azóta leszállt. A reptéren őrültek háza, mert valami sportolók érkeztek és egy csomó tv, riporter, stb várta őket és mindenkit fotóztak. Minibusszal akartam a templomba menni, de azt mondták, hogy legalább fél óra. Ekkor megnéztem a taxit. Szerencsére pont akkor ment egy Ír házaspár is abba az irányba, így összefogtunk, és elosztottuk a költségeket. Zóna Gazdaságos taxival utaztunk. Beszélgettem a sofőrrel az új taxi vállalatról. Most még nyomottak az árak, de azt gondolják, hogy hamarosan majd emelni fogják. Így 1000 Ft-ból hazaértem.
Telefonon felhívtam a nővéreméket, hogy jól vagyok. Vacsoráztam, majd próbáltam elaludni, de csak éjfél után tudtam. Egész éjszaka, álmomban, olyan megoldhatatlan, energianyelő problémákat kellett megoldanom. Így kipihenve ébredtem reggel.
Napközben elvoltam a templomban, japázgattam meg ilyenek. Készültem, hogy majd este elmegyek a blogkávézó megnyitójára, aminek én is aktív hirdetője voltam. Nem igazából tudtam, hogy mit is várjak a egésztől, de kíváncsi voltam…

Sacinandana Swami

Régebben őt szerettem volna lelki tanítómesteremnek elfogadni. De később Sivarama Maharajot kértem meg, hogy fogadjon el tanítványának. Végül azt hiszem, hogy így volt a legjobb. De nem azért, mert az egyik jobb, mint a másik, hanem… Ezt most elég nehéz megmagyarázni. Maradjunk annyiban, hogy Krisna a szívemben erre inspirált.
Mindezek mellett az egész Krisna-tudatos életemet végig kísérte Sacinandana Maharaja. A mai napig izgatott vagyok, amikor róla van szó, amikor olvasok vagy leckét hallgatok róla/tőle. Az egyik levelezési listán a róla szóló naplókat rendszeresen félre szoktam tenni, hogy nyugisabb időkben olvasgathassam őket. Otthon is van néha ilyen, de igazából most nagyon sokat olvasok. Azért is szeretem ezeket, mert az egyik tanítványa írja és nagyon olvasmányos a leírás, illetve sokat publikál maga is.
A lelki életben (az anyagiban is) nagyon fontos, hogy az ember milyen emberekkel társul. Nem véletlen, hogy nagy cégek sikeres értékesítőiket viszik körbe a világban, hogy a cég többi alkalmazottja is átvegye azok lelkesedését. A lelki életben ez ugyanolyan fontos. Ha egyedül vagyunk, hajlamosabbak vagyunk elveszíteni a célt a szemünk elöl. Csökkenhet a lelkesedésünk, negatívak lehetünk, stb. Ha olyan emberek társaságával vesszük körbe magunkat, akik maguk is lelkesek, akkor ez pozitívan hat ránk. Ezért nagyon jó idősebb bhaktáktól hallani, beszélgetni, társulni velük.
Az egyik inspiráció, amit a kegyéből merítettem, az hogy figyelmesebben japázzak, mantrázzak.
Ehhez még hozzá jön az is, hogy Puri Maharaja és Sivarama Maharaja leckéit hallgatva, Satsvarupa Maharaja könyvét olvasva ugyanezt a konklúziót fogalmazták meg. Végül ez csak nem véletlen történt?
Az egyik naplóban arról van szó, hogy német bhaktákkal elvonultak egy hétre egy svájci faluba. Az egész hetük a mantrázás körül forgott. Volt olyan nap, amikor a japázáson kívül nem is beszéltek egy szót sem. Szóval, nagyon izgalmasnak tűnt az egész. Ez hatással van rám. Nem írom le, hogy most mit fogok csinálni, mert még magam sem fogalmaztam meg, de az biztos, hogy most nagyon lelkes vagyok. : )

Blogkávézó nyílik

Ilyen még nem volt…

A kemenykalap.freeblog.hu szerkesztői nagy szeretettel meghívnak mindenkit a Tandem Café megnyitójára, ami szeptember 1-én, 18 órakor kezdődik.
Cím: 1093 Budapest, Pipa utca 6.

Egész este program, s ami a legfontosabb, sok bloggerrel találkozhatsz, akivel eddig még személyesen nem ismersz…

További info: www.tandemcafe.hu

Valószínű, hogy én is elmegyek. Azért bizonytalan, mert másnap egy 1000 fős rendezvényünk lesz Krisna-völgyben. Szóval jó lenne hazaérnem időben. De, ami miatt lehet, hogy mégis maradok az az, hogy látom, hogy mekkora erőfeszítést tesznek a virtuális világ szellemi színvonalának növeléséért (bocs), és ezen keresztül egy valós baráti kör összekovácsolásáért.

Meditáció előtt

Kedves Szent Név! Kérlek, bocsásd meg, hogy figyelmetlen voltam/vagyok Irántad. Ezen változtatni szeretnék. A mantrázás nem csak az egyik dolog a lelki életünkben, hanem a legfőbb. Ezért kérlek, engedj betekintést a felületes, mechanikus mantrázás felszíne alá is, ahol igazából megtalálhatlak Téged! Tudom, először nekem kell lépnem, figyelmesebbnek kell lennem. De magamtól még ez sem tudom megtenni. Kérlek, most japázás előtt, hadd tudjam teljes figyelmem rád irányatni. Kérlek…

A nagy blogkönyv

Még nem mondtam, mert nem mondhattam, de a blogom bekerült “A nagy blogkönyvbe” 🙂

Bemásolom, hogy mit lehet tudni a blogkönyv pályázatról. A végén pedig megtalálhatjátok a listát, hogy kik kerültek még bele. Gratulálok mindenkinek. Én meg most nagyon örülök… 🙂

“Az arcod nem ismerik, az utcán elmennek melletted. Nem tudják a címed, se telefonszámod, talán még a neved sem. De ismernek. Tudják, mi történt veled egy éve. Tudják, hol jártál tegnap este. Ismerik a legbensőbb gondolataidat is. MERT OLVASSÁK A BLOGODAT!

Mit kell tudni a könyvről?

– a nevezéssel vállalod, hogy ha a szerkesztőség kiválasztja a blogodat, akkor a könyvben leközölhetik annak szerkesztett tartalmát.
– a kiválasztott blogok szerkesztésen esnek át, melyet a szerző hagy jóvá, az így születő remekmű pedig bekerül a könyvbe.
– színes-szagos 150 oldal áll a kiválasztott blogok előtt, a blog-közlés végső terjedelme a szerkesztés alatt dől el.

A válogatás fő szempontja, hogy minél színesebb arcél-csokrot és világlátást válogassunk össze.
A könyv már szerkesztés alatt.

A nagy blogkönyv októberben kerül a polcokra, és kaptunk is felajánlást a keménykalap „uraitól”, hogy hamarosan nyíló kávézójukban szívesen látnák a könyvbemutatót.

A nagy blogkönyv pályázat győztesei:

apuska.freeblog.hu
axeugene.freeblog.hu

cetlik.freeblog.hu

cegvezetes.freeblog.hu

lal.freeblog.hu

mkasme.freeblog.hu

isolde.freeblog.hu

pampalina.freeblog.hu

suematra.freeblog.hu

A kitalálók gratulálnak és köszönnek részvételt minden nevezőnek (szám szerint 198 bloggernek).”