Category: Best of Mrd

A legjobb bejegyzések gyűjteménye

A kegyes halálért…

Gyerekként sokszor elterveztem, hogy milyen lenne, ha öreg volnék:

Ha én öreg volnék,
biztosan lenne néhány gyerekem
s talán unokából is egy jó pár.

Ha én öreg volnék,
A családom szeretne engem
Mert fontos vagyok nekik
S nem azért, mert segítek az otthoni teendőkben.
Nem. Az, hogy velük vagyok,
s értékes nekik az élettapasztalatom
És hálásak, hogy felneveltem őket.

Ezeket az éveimet már sokszor elterveztem. Sajnos a valóság más lett:

Most, hogy öreg vagyok,
Átéltem már egyet, s mást
De nem gondoltam volna, hogy ide jutok.

A családom, úgy, ahogy terveztem:
3 gyerek és 7 unoka.
Örültem is nekik jócskán.

Most, hogy öreg vagyok,
sajnos nem vagyok fontos nekik.
Pedig mindenben segítettem!
Amíg tudtam, sok-sok pénzt adtam, hogy komfortos lakásuk legyen.
Később vigyáztam az unokákra. S nyugdíjam is oda adtam nekik.

De most, hogy még öregebb lettem,
megváltozott a hangulat.
Most azt mondják, hogy házsártos ember vagyok.
És, hogy a nyugdíjam nem elég arra, hogy
gyógyszereim, s orvosom költségét fedezze.

De hát erről nem tehetek.
Amikor kicsik voltak és az ölembe ürítettek
Mennyi pénzt költöttem rájuk?!
S mostmár csak egy teher vagyok?

Ide jutottam.

Inkább a kegyes halált választom.
Hisz ki akar úgy élni, hogy
Igazából már mindenki utálja
Non-stop azt éreztetik velem, hogy komoly teher vagyok.
Legszívesebben már szociális otthonba raknának,
de az mégis ciki lenne
De milyen jó, hogy feltalálták a kegyes halált.
És ezt már önként választhatom,
és így, öreg emberként inkább ezt választom.
Ki szeret úgy élni, hogy már csak koloncnak érzi magát.
Annál már a halál is jobb.

A cikk

Mint korábban ígértem – kellő érdeklődés esetén – felrakom a magazinunkba készült blog cikket. Persze azt is mondtam, hogy könyörögni kell érte, de ez a fránya commentelés nem engedi. Így csak sejtem, hogy többszázan akartátok látni és olvasni… 🙂 Már csak azért is érdekes, mert sokan csak most láthattok először rólam készült fotót. A külsőmről kritikákat nem fogadok el, mert azon úgysem tudok/akarok változtatni. A cikkről sem, mert azon sem tudok már változtatni – mivel a nyomdában van az újság. Néhányótokat idéztelek is – így, utólagos engedelmetekkel. Túl nagy copyright díjra ne számítsatok, mert én sem kapok érte semmit. Csak lelki fejlődést. De azt szívesen megosztom veletek. Véleményeket próbálhattok hozzáfűzni, de ha nagyon nem megy, akkor emailben várom. Na, ennyi rizsa után tessék …

Forradalom

Azt álmodtam, hogy egy birodalom (talán görög, mert olyan jellegű ruhákban voltak az emberek körülöttem) megalapozásaban veszek részt. Illetve nem is megalapozásában, hanem éppen valami forradalmat szítunk. De ez nem úgy zajlik, mint parasztlázadás, hanem nagyon komoly poltikai fogásokkal és módszerekkel gyengítjük a hatalmat, amiből már persze mindenkinek elege van. A lázadókat azonnal halálra ítélik. A szenátus (vagy nem tudom milyen vezető testület) tagja vagyok és onnan kavarok. A lázadók már ide is beépültek – a változás szele már ezt a réteget is elérte. Harcok is voltak. Néhány – most is körülöttem élő – ismerős is részt vett az álmomban. Persze más testben, de tudtam, hogy ők azok. A többi részletre nem emlékszem.
Ebben a korban még megölték az embereket. Nemrég láttam egy filmet, ami a régi Orszországban lévő prédikálás nehézségeit mutatta be – mi volt 30 évvel ezelőtt. A Krisna-tudat akkor még illegális volt az országban. Sok bhaktát bevitt a KGB. Erőszakkal próbálták őket átprogramozni, azaz olyan mennyiségű és erősségű ideg gyógyszereket nyomtak beléjük, amelyek hatására, a felébredésük után, még a nevükre sem emlékeztek. De Krisnát még így sem tudták kitörölni a memóriájukból. A megpróbáltatásuk után ismét a Krisna-tudat aktív prédikátorai voltak. Most per pillanat nem lehet ilyet csinálni. De a történelem ismétli önmagát. Nem lettünk sokkal civilizáltabbak. Talán még állatiasabb a társadalom. Persze kifinomult állatiasodás jellemzi, de még mindig állati.
Persze a Krisna-tudat ma Magyarországon más cipőben jár, de itt is elég komoly nehézségeknek voltunk kitéve a kezdetekben. 15 éve még illegális tevékenység volt és a rendőrség folyamatosan zaklatta a bhaktákat. Az utcán titokban árulták a Bhagava-gitát, a kabátjuk alól előhúzva.
Forradalom a régi időkben, a közelmúltban és ma is.
Remélem, hogy ezzel az álommal nem valamelyik előző életem derengett be… 🙂

A félelem

Most jöttem vissza a sétámból. Elég ütemes tempóban haladtam, s emiatt jól leizzadtam. Le is fogok zuhanyozni. Érdekes, hogy mennyire hatással van rám az „előző életem”. Ez egy teljesen magányos erdő, praktikusan senki nem jár erre. Éppen ezért egy kicsit misztikus is. Amikor sétálok, bármilyen neszre felfigyelek, és nézem, hogy ki/mi lehet ott. Igazából egy kicsit megijedek. Miért? Nincs oka. De a 15-20 évvel ezelőtt nézett horrorfilmek még mindig éreztetik a hatásukat. A nesz, a sikoly, a vérengzés! Kinőhetném már, nem? Bárcsak ilyen egyszerű lenne. A félelmet nem könnyű legyőzni, de, ahogy az önmegvalósítást elértük, akkor már nem okoz többé gondot.

Első napom Krisna-völgyben

Valami nagyon nagy változás történt az életemben!
Tegnapelőtt reggel néhány különös szagú alak látogatott el hozzánk. Már hat éve élek itt 70-en társammal. Korábban is jártak nálunk már mindenféle furcsa emberek, mindig nézegettek bennünket, és sokszor az lett a vége, hogy valamelyikünket elvitték. Pontosan nem tudom hova, de utána egyiküket sem hozták vissza. Ugyanezt csinálták mind a négy kicsimmel is. Az utolsó két hónapja született. Egy hétig láthattam, addig amíg szoptattam, de utána már nem engedték oda hozzám őket. Szerencsére azóta egyszer-egyszer találkoztam velük, mert nem vitték el. Ugyanott laknak, mint én, csak más helyen. Amikor távolról meglátom őket, mindig rájuk köszönök, és nagy lelkesedéssel jeleznek vissza. De több kommunikációra nem volt lehetőségünk.
Visszatérve oda, ahol elkezdtem, többünket sokáig nézegettek. Engem különösen sokáig… Próbáltam a legjobb arcomat mutatni, végül is jó véleménnyel menjenek el innen… 🙂 Gondoltam, hogy majd megunják, s aztán békén hagynak. Már kezdett kicsit idegesíteni, hogy nem mennek el. Aztán arról kezdtek beszélgetni, hogy akkor én lennék az. Megállt bennem a vér… Ezután odahoztak valami nagy autót és bele akartak gyömöszölni. Minden porcikámmal tiltakoztam, de végül mégis beleraktak. Elindultunk. Nem tudom, hogy mennyit utaztunk, de nagyon hosszú volt az út. Ami még hosszabbá tette, hogy belül nagyon sötét volt. Egy letakart ketrecbe voltam bezárva! Végül megállt az autó. Kinyitották a ketrecet és bevittek egy nagy terembe. Mivel sötét volt nem sok mindent láttam. Óvatosan lépdeltem, és felfedeztem néhány másik társamat. A bőrük színe nem olyan volt, mint az enyém, de örültem, hogy nem vagyok egyedül. Ekkor néhány ember odajött hozzám. Nagyon féltem tőlük. Hagyjanak már békén! Enni akarok, aludni és különben is mit akarnak tőlem. Nyújtogatták a kezüket felém és próbáltak simogatni. Próbáltam távol tartani magamtól őket. De végül láttam, hogy jószándékú emberek és ezért hagytam, hogy vakargassák a hátamat. Persze nagyon óvatos voltam! Fél szememmel mindig lestem, hogy mi lesz majd. Ezután megetettek és lefeküdtem. Nagyon fáradt voltam, sokat aludtam. Nagyon zavart álmom volt, így nem tudtam kipihenni magam.
Reggel egymásra köszöntünk a szomszédaimmal. Kedves arcoknak tűnnek. Ekkor az egyik ember odajött hozzám és rám adott néhány ruhát, a fejemre is díszeket rakott. Ezután elégedetten nézegetett és azt mondta, hogy szép vagyok. Ennek örültem. Az első pozitív dolog az elmúlt két napban. Azután ettem, ittam. Ekkor valami csörömpölésre lettem figyelmes. Elkezdtek szállingózni az emberek. Vagy 60-70-en voltak. Ismét megijedtem. Nem elég, hogy ennyit utazik az ember, még ilyenkor sem hagyják békén. Aztán körém gyűltek és próbáltak velem jópofizni. Nagyon nem jött be, de mindegyik úgy mosolygott, gondoltam, hogy hát baj csak nem lehet. Egy-kettővel barátkoztam. Valami szertartás féléről beszéltek, amit nekem tartottak, meg arról, hogy mostantól én is Krisnát fogom szolgálni. Nem teljesen értem, de végül is nem olyan rossz itt. Azt mondták, hogy kapok egy lelki nevet is. Idáig Ulme voltam, most meg a színem miatt a „Megha” néven szólítanak, ami azt jelenti, hogy olyan, mint az esőfelhő. Nem rossz… 🙂 Amikor befejezték a beszédet én is próbáltam hozzászólni, jelezni akartam, hogy OK, akkor mostantól próbáljunk együtt dolgozni és nem bánom, hogy itt vagyok, de csak annyi jött ki a számon, hogy „Múúúúúú”
Itt egy kép arról, amikor az a sok ember összegyűlt körülöttem.
Ugye jól nézek ki?

30 év.zip

Alap adatok
Lelki név: Manorama Das
Ebben a testemben 1975. március 8-án születtem Szeghalmon, 55 cm-esen, 3,8 kg-val.
Apám egy tsz-ben dolgozott, fuvarosként. Anyám háztartásbeliként élt otthon, később moziban dolgozott, jegyszedőként. Egyszerű emberek voltak. Dévaványán éltünk.
Két nővérem van. Az egyik 16, a másik 10 évvel idősebb nálam. Az egyikük tanár, a másik fodrász. A harmadik, legkisebb gyerek voltam. Nem voltunk gazdagok, de nem éreztem hiányát semminek. A gyermekkoromról szép emlékeim vannak. Visszahúzódó gyerek voltam. De valahogy mégis korán felelősséget raktak a nyakamba. Kisdobosként és úttörőként már örs- és rajvezető voltam. Minden közösségi munkában aktívan részt vettem. Szerettem ezeket a dolgokat csinálni. Mind a két szülőm rákos volt, és így korán eltávoztak. Az anyám 11 éves koromban, mellrákban, az apám 15 éves koromban, tüdőrákban. Végig ott voltam, ahogy leépültek, s mindezek nyomot hagytak bennem. Mielőtt messzemenő következtetéseket vonnál le, nem ezért lettem Krisnás vagy kezdtek a lelki dolgok érdekelni. Hatással volt rám, de az túl egyszerű magyarázat lenne.

Tanulmányok
A dévaványai általános iskolába jártam. Mindig kitünő voltam, de túl sokat nem kellett tanulnom hozzá. Matekból erős voltam. Több versenyen részt vettem.
A technikával való első kapcsolatom az volt, amikor egy SOKOL rádiót beraktak a gyerekágyamba. Nagyon izgatott. De az is, amikor először láttam világítós, zenélős kvarc órát. Szinte csorgott a nyálam. A szomszédban lakó tv szerelőnk számítógépe határozta meg a későbbi pályafutásomat, azaz, hogy programozónak jelentkeztem a békéscsabai Közgébe. 6-szoros túljelentkezés volt, de felvettek. Akkor nagyon trendi volt ez a szak. A középiskolában néhány tantárgyat megutáltam. Sajnos a matekot is, amit korábban nagyon szerettem. Magamban a tanárt hibáztatom. Nem jött be a stílusa és úgy érzem, hogy néhány ember kivételével lenézte az embereket. Persze ez szubjektív vélemény. Emiatt nem is merült fel bennem, hogy ilyen irányba tanuljak tovább.
Naponta kb 4-5 órát töltöttem az iskolába való utazással. Ebben az időben nagyon sokat olvastam. Szinte faltam a könyveket. Általában 1-2 nap alatt olvastam el egyet-egyet belőlük.
Gondolkoztam a továbbtanuláson, és filmes irányba szerettem volna tovább lépni. Felmerült bennem, hogy filmrendezőnek vagy operatőrnek tanulnék tovább. Ekkor sok művész filmet néztem és szerettem őket. Aztán gondoltam, hogy angol tanárnak tanulok tovább. Végül nem mentem sehova. De eddigre már megtanultam azt – ami ilyen iskolákból megtanulható – amire az életemben szükségem lesz.
Ezután elmentem egy munkanélküli átképzésre, ahol középfokú angol nyelvvizsgára készítettek fel. Ez egy évig tartott.
A vizsga után polgári szolgálatot teljesítettem a békéscsabai gyerek intézetben. Itt szellemi és testi fogyatékos gyerekek voltak. Az irodán végeztem a feladatokat, de így is átjött az intézmény hangulata. Ezek után lehetőség nyílott, hogy budapesten folytassam a polgári szolgálatot, a Krisna-templomban.

Lelkiség
A Krisna-tudattal 1991-ben, 16 évesen ismerkedtem meg, egy osztálytásnőm beszélt róla, s ennek hatására mentem el az ősszel tartott fesztiválra. Ezek után kezdtem el a Krisna-tudatot gyakorolni. Az iskolában többen is elmentünk a fesztiválra és rövidebb ideig többen is érdeklődtek a Krisna-tudat iránt, végül a csapat elmorzsolódott. Viszont, ahogy elkezdtem járni a programokra, megismerkedtem több másik bhaktával. A baráti köröm kiegészült újabb emberekkel. Nem teljesen tiszta a kép, hogy mit gondoltak rólam az osztálytársaim, de látták, ahogy folyamatosan egyre többet és többet veszek fel a vallás gyakorlatából. Akkorra már egy éve vegetáriánus voltam. Nem volt filozófiai oka. 17 éves korom óta japázok 16 kört (pont a születésnapomon kezdtem el!) A „világi” létem – azaz átmenet a gyermekkor ártatlanágából és a Krisna-tudat kezdetéig – egy évig tartott, amikor alkalmanként cigiztem, vagy ittam. Azóta egyszer sem, de nem is kívánom.
Az iskola és a tanfolyam befejezése alatt aktívan részt vettem a békéscsabai közösség életében. Rendszeresen szerveztünk ott programokat, illetve ételosztást. Egy elég lelkes kis csapat alakult ki. Azok közül szinte mindenki beköltözött már egy templomba. Néhányan persze ki is költöztek és kint folytatják a lelki életet. Az egyik bhakta, akivel a csapatot vittük, lehetőséget kapott, hogy Krisna-völgyben részt vehessen a menedzsmentben. Ezek után az én nevem is gyorsan felmerült, így kerültem 94-ben a Budapesti Templomba. Az egyházon belül a szolgálatom mindig is vezetés volt. Az első években persze főleg besegítettem, szerveztem, de később a véleményemnek már komoly befolyása volt.
Sokat tapasztaltam az elmúlt 14 év alatt. Végigéltem emberek gyarlóságait (igen, az intézmény is emberelből van, itt is előfordul), végigéltem, ahogy az egyház túljutott a kezdeti nehézségein, hibáin, s egyre professzinálisabban (ezt pozitív értelemben értem) működött, stabilizálódott. Végig éltem azt is, ahogy sokan csatlakoznak tanuló szerzetesnek és, hogyan költöznek ki az évek folyamán. Ami természetes és nem olyan drámai, ahogy az akkor tűnt. De azóta érettebbek lettünk, tapasztaltabbak.
1998-ban Krisna-völgybe rendeltek át a legjobb barátommal. Ő lett a farm vezetője, én pedig a helyettese. Az ideköltözésünkig a farm elért egy stádiumot, s mi onnan folytattuk. Addigra felépült a templom és beindult a turizmus. Az utóbbi években mi ezeket növeltük meg. Nagy kihívás volt mind a kettőnk részére és élveztem. Minden energiámat bele tudtam vonni.
Közben volt egy párkapcsolatom is. Nem volt sikeres. A természetünk más más volt. Hogy életem ezen területén mi lesz a folytatás még nem tudom. A Lál Kiadó felügyeletét is megkaptam. Ez a kreatív energiáimat köti le. A Vissza Istenhez Magazin az egyik legizgalmasabb kiadványunk. Az egyház internetes jelenlétét is felügyelem, de ez várhatóan az idei évben fog megújulni, azaz megújul a dizájn, illetve a programozása.
A blogolást fél éve kezdtem el. Nagyon élvezem, még akkor is, ha néha vannak ebben mély pontok. Persze lehetne ezt a blogot annyiféle képpen írni, és figyelembe veszem, ha írtok nekem. De még mindig az én blogom, és úgy írok, ahogy éppen kedvem van.

Mi lesz majd ezután?
Nem tudom, hogy a következő filejaim (40.zip, 50.zip) mit fognak tartalmazni. Remélem, az eddigi életem boldog folytatása lesz, még nagyobb kihívásokon túljutva, még érettebben, Krisna-tudatosabban szemlélve a világot.

És, hogy miért írtam ezt? Hát, mer’ ma van március 8-a!

A hullámok csak őket bántották…

Cunami. Mostanság mindenütt erről beszélnek, írnak, filmeznek. Mondhatnánk azt, hogy a csapból is ez folyik. Főleg azok gondolkodnak így, akiknek ez csak egy történet. Lehet, hogy megrázó és borzasztó, de még mindig csak egy történet. Azok, akik átélték, azoknak egy életre ott marad az emlékében, hogy „azért a víz az úr”.
Sok fotó kering a neten. Azok közül, amit láttam, ez a fotó hagyott a legmélyebb nyomot bennem. A hullámok és az emberek méretkülönbsége itt látszik a legjobban. Ez a kép egy sorozat része, s az egyik előzőn a turisták még lelkesen szemlélik, hogy milyen érdekesek ezek a távoli hullámok. Nem hitték el, hogy ezek nem a turisztikai hivatal által generált látványosságok közé tartoznak. Még ezen a képen is úgy tűnik, mintha az ámulat mosolya az arcukon lenne. Nem tudni, hogy azért, mert még mindig nem hiszik el, vagy pedig a rémülettől ott ragadt.
Életben vannak? Kétlem. A fotós? Lehet. Ha szerencséje volt. Ez a kép számomra a halált ábrázolja. Én is hasonlóan mosolygok a halál turisztikai bemutatóján. Azt gondolom, hogy mindaz, ami körülöttem történik, csak a szórakoztatásomra találták ki. Bár látom, hogy mindenki meghal körülöttem, de azt gondolom, hogy ez velem nem történhet meg. A hullámok csak őket bántották.

Mi a franc van?

Reggel a szobámban maradtam és elkezdtem írni. Végül ez az cikk keredekett ki belőle. A Kivagyok újságba tervezem berakni, amit a Szigetre és a többi rockfesztiválra szoktunk megjelentetni 20 000 plban. A régebbi számokat a kivagyok.hu oldaról tudod letölteni. Persze még majd editálom, finomítom, de nyersanyagnak jó.


Mi a franc van?
Amikor ezeket a sorokat olvasod, tedd félre az előítéleteidet. Azok úgysem valósak, csak beléd programozták őket. Hallgass nyitott fülekkel, mert érdekes dolgokat mondok most el…
Krisna Isten. A lelki és az anyagi világ eredete. Mi, az élőlények, is az Ő teremtményei vagyunk, a lelki világból valók, ahol a legmélyebb lelki vágyaink szerint éltünk. Boldogan, és sosem haltunk meg.
De irigyek lettünk Rá. Mi is Istenné szerettünk volna válni. De ez gyárilag lehetetlen, mert nem így vagyunk teremtve. Amikor ez a gondolat megszületett bennünk, azonnal bekerültünk az anyagi világba. Azóta vagyunk itt, és próbálunk Istenként élni.
A világnak megvannak a törvényszerűségei. Amiről tudunk vagy nem, de működnek. Krisna ezeket a törvényszerűségeket a Védákban foglalta össze. Ezek nem keleti szentírások, hanem univerzálisak. Az építészet (Vasztu), a hadtudomány, az orvoslás (Ajurvéda) a tánc, a zene, a boldog szex (Káma Szútra), a versírás, a társadalomépítés és még ezernyi tudomány megannyi törvényeiről olvashatunk bennük. De mindez csak a körítés. Ezek a felszínes dolgok, arról szólnak, hogy hozhatod ki a legtöbbet az anyagi világból. Ezzel próbálkozunk mi is ezerrel. Több-kevesebb sikerrel. Általában kevesebb. De mivel ez a világ átmeneti, a testünk átmeneti, ezért itt nem lehetünk igazából boldogok. De amíg ezt meg nem értjük, a halálunk után egy új testet kapunk. Addig próbálkozhatunk, amíg ezt meg nem értjük. Dedós módszer, de hát ilyenek vagyunk.
Ha beleszédültünk a körforgásba, akkor láthatjuk meg, hogy mi is a Védák célja. Mert a mellékes dolgok mellett ott van a lényeg: kik vagyunk mi valójában, honnan jövünk, a boldog percek mellett miért szenvedünk éveket, és, hogy mit kell csinálni ahhoz, hogy visszakerüljünk a lelki világba. És oda visszajutni kemény munka. Keményen kell pedálozni. Egyszer már eljátszottuk a bizalmat, úgyhogy most bizonyítanunk kell.
Ha érdekel, hogy mit kell csinálni, akkor gyere a Krisna sátorba. Ott majd folytathatjuk a beszélgetést.

Levél Krisnának – 05-01-13

Kedves Krisna!

Néhány hónappal ezelőtt elkezdtem ezt a blogot írni. Igazából nem tudtam, hogy mi fog kijönni belőle, de elkezdtem. Mert Neked szerettem volna örömet szerezni vele. A célom az, hogy az olvasóknak bemutassam a Krisna-tudatot. Megismerjék, hogy mit csinálunk mi, akik Neked szentelték az életüket. Azt hiszem, hogy ez többé kevésbé működik is. Sokan rendszeresen visszatérnek és olvasgatják, hogy miket írogatok. Nem mondom, hogy a témáim mindig Krisna-tudatosak. Van, amikor a technikai kütyükről írok, van, amikor a pihenésről és van, amikor a gesztenyepüréről. Ezek hogy kapcsolódnak a transzcendeshez? Úgy, hogy én próbálom kapcsolni őket. Mert végül is az a feladatom, hogy mindent összekapcsoljak Veled, ami az életemben jelen van, vagy pedig szabaduljak meg tőlük. Egyszerűnek hat a feladat. De nekem ez nem mindig sikerül. Mert még küzdök Ellened. Nem kérdés számomra, hogy létezel, és a szereped is nagyjából tiszta, de a saját helyzetem még nehezen veszem be. Teoretikusan elfogadom, hogy a tied vagyok és, hogy téged kellene szolgálnom. De nehezebb időszakaimban küzdök ez ellen. Nem látványosan és nem is ellenségesen. Egyszerűen csak élvezni akarom a világot. Nem nagy kanállal, hanem csak úgy, egyszerűen, a magam módján. Kérlek, bocsásd meg ezt nekem. A szándékom jó, de az eredmény néha elég gyatra. Mondhatnád azt is, hogy hozott anyagból dolgozunk.
A hullámok néha elnyelnek, és lent kavargok az elmém vágyainak örvényében – sokszor a legmélyebb és legsötétebb bugyrokat is megjárom. De amikor egy kis levegőhöz jutok, akkor felcsillan bennem a remény.
„Mi, még te is küzdesz?” Kérdezhetik mások. Igen. Akkor van probléma, amikor az ember még/már nem küzd. Amikor elfogadta azt a helyzetét öröknek és állandónak. Amikor nem akar változtatni.
Kérlek, adj erőt a továbblépéshez, ahhoz, hogy azt tehessem, ami a legjobb nekem, és, hogy hitet adhassak másoknak!
Szolgád: Manorama Das

Szupermenek és szentek

Mindenkinek szüksége van hősökre. Az emberek szeretnek felnézni valakire, akik példát mutatnak, akik önfeláldozóak, akikért rajonghatnak. Akik valamivel többek, mint mi. Akik példaként lebegnek előttünk, akikben megtaláljuk azokat a tulajdonságokat, értékeket, amiket saját magunkban szeretnénk kifejleszteni.

Az én hőseim a vallásom szentjei. Én nem a Supermanre vagy a Pókemberre nézek fel. Számomra azok fontosak, akik igazából a szívbe tudnak látni. Akik a javamat akarják, és minden ember igazi javát. Akik megértetik velem azt, amit már oly régóta elfeledtem, akik a titkok titkát fedik fel előttem. Akik megértetik velem, hogy nem vagyok más, mint egy lélek. Akik nagyon keményen dolgoznak, s talán az életüket áldozzák – miattunk. Néha keresztre feszítik őket, néha oroszlánok elé dobják. Néha kamrákban kínozzák őket, hogy törjenek meg, míg máskor kerékbe törik őket. De ők tántoríthatalanok maradnak és mindezekre csak azt mondják, hogy a testemet megölhetitek, de engem nem.
Szentek nem csak a múltban léteztek – szentek még ma is vannak, köztünk élnek. Nem mindig a nagy csodák azok, amelyek alapján felismerhetjük őket – nem a vízenjárás varázslatát kell keresnünk. Vannak kis hősök és nagy hősök. Vannak, akik egyértelműen befolyásolják az életünket, de vannak olyanok, hogy akikről szinte észre se vesszük, de a befolyásuk és hatásuk érezhető rajtunk.

Figyelmesen kell élnünk az életünket, mert vannak, akik felnéznek ránk, vannak, akiknek fontos, hogy mit mondunk. Van, akinek mi vagyunk a hősei, szentjei. Lehet, hogy tudunk róla, de lehet, hogy nem. Tudatosan erőfeszítést kell tennünk arra, hogy a fejlesszük magunkat. A hőssé válás ahhoz hasonlítható, mint, amikor a szénből gyémánt lesz. Nagy nyomás kell hozzá. Ennek a nyomásnak kívülről és belülről kell történnie. Lehet, hogy alapból értéktelen szénpor vagyunk, de ha keményen dolgozunk rajta, akkor végül gyémánt lehet belőlünk.