(a képeket hamarosan feltöltöm)
Az elmúlt 3 napban beteg voltam. Valószínű, hogy valami török vírus áldozata lettem, s így magas volt a lázam, fájt a torkom és a fejem. Emiatt egy kicsit kimerültem, s szinte ki sem mozdultam a szobámból. Viszont elég jól sikerült megértetnem az emberekkel, hogy a gyógyszertárba akarok menni, és, hogy milyen gyógyszerekre van szükségem. Ebben segített az a kis könyv, amelyben össze vannak gyűjtve a turisták leggyakrabban előforduló nyűgjei. A gyengeségem ellenére is nagyon jót mosolyogtam, amikor este a hotel recepcióján bőszen mutogattam a kifejezést, hogy lázam van, adjanak gyógyszert, de tüzet akartak adni. Kiderült, hogy a két kifejezés ugyanaz. 🙂
Készítettem néhány képet. Bementünk egy mecsetbe, a Süleymaniye cami-ba (ejtsd dzsámi). Hatalmas épület. Látványos.
A hely hatására ezen a képen imára készülve láthattok engem is… 🙂
Majd van egy kép az Istiklal-ról is, a fő sétáló utcáról is, a budapesti váci utcánkra hasonlít. Láthatjátok, hogy rengeteg ember sétál, pedig a kép este 8-kor készült.
Az egyik boltban találtam két szép faragott dinnyét. Tudom, nem török dolog, de nekem nagyon tetszett.
Renáta kérdezte, hogy mit eszünk. Az Adi Radhika mataji szokott főzni, s azt. De ezen kívül megtalálható itt minden gyümölcs, sajt, stb. Mivel kicsit beteg voltam, ezért nem sokat ettem.
A kulturális különbségek jelen vannak. Azért mindenütt ott vannak a mecsetek (rengeteg van), sok hölgy kendővel befedett fejjel jár, stb. De mindezek ellenére olyan, mintha Budapesten lennék. Persze nem jártam még a bazárokba, és az egyéb, kifejezetten török helyeken, de valószínű, hogy a következő napokban oda is eljutok.
